„40 nap alatt a Blum körül”

„40 nap alatt a Blum körül”


 

A Blum (prevenciós) program http://blumprogram.hu/ 2003 óta nyújt támogatást az óvodás korú (3-7 éves) gyermekek és családjuk, valamint és nem utolsósorban az óvodás korosztállyal foglalkozó szakemberek számára, a testi-lelki-szellemi EGÉSZség fontosságának szem előtt tartásával. A mesebeli hármas szám a Blum program célcsoporti körében és holisztikus támogató szemléletében egyaránt megjelenik.

A Blum program a jelenlegi rendkívüli helyzetre reagálva, 40 napos közösségi mesélést, mese-feldolgozást indított útra „40 nap alatt a Blum körül” címmel, melyhez szakértői támogatást nyújt az alábbi szakterületeken:

  • mesefeldolgozás,
  • óvodapszichológia,
  • projektszemléletű összművészeti óvodapedagógia,
  • kreatív írás.

A Generali a Biztonságért Alapítvány támogatásával létrejött 40 napos projekt 2020. április 16-án a projekt bemutatásával indult, majd 2020. április 20-án délután a Blum program Facebook oldalán https://www.facebook.com/blumprogram megosztásra került Boldizsár Ildikó mesekutató védnöksége alatt álló nyitott végű mese, melynek folytatását a közösség tagjai alakítják majd hét héten keresztül a felkínált lehetőségek között történő választással. A közösségi mesélés Kovácsné Kelemen Anikó pszichológus mesélése nyomán heti kétszer, hétfőn és csütörtökön zajlik majd.

Másnapokon (kedden és pénteken) – a mese mélyülése érdekében – a mese feldolgozására Blum módszertanú (elfogadó, projektszemléletű, összművészeti) eszközöket, technikákat kínál a családoknak a Blum program, melyek többnyire az önálló játékot preferálják, hiszen célja az is, hogy a jelenlegi helyzetben támogassák a szülőket abban, hogy ötletekkel le tudják kötni gyermeküket és fellélegezhessenek.

Szerdán szakértőik videók formájában értekeznek majd a jelenlegi helyzet és arra szorosan reagáló mesében foglaltakról, valamint a kommentekben érkező szülői, óvodapedagógusi kérdésekről. Szó lesz többek között a mesék szerepéről, hatásáról a gyermek fejlődésében, de arról is, hogy mekkora frusztrációtűrése lehet a gyerekeknek karantén idején.

A Blum program a jelenlegi és mindenkori helyzetben egyaránt elengedhetetlennek tartja az óvodapedagógusok kísérését. Figyel arra, hogy az óvodapedagógusok – akik a jelenlegi helyzetben is szeretettel kitartanak a kicsik mellett, továbbá lelki támogatást nyújtanak a családok számára – kiemelt támogatást biztosítson.

A Blum közösség – óvodapedagógusokat, óvodás korosztállyal foglalkozó szakembereket tömörítő – szakmai csoportban https://www.facebook.com/groups/Blumkozosseg, a jelenlegi helyzet adta nehézségek saját-élmény alapú feldolgozására nyújt lehetőséget a kreatív írás segítségével. Toldi Veronika kreatív írás szakértő, a szakmai közösséggel együtt, biztonságos keretet teremt ehhez. 2020. április 20-án elindult a kreatív írás önismeretet támogató folyamata, a kreatív írás módszerről a Blum közösség szakmai csoportban további részleteket is megtudhatnak az óvónők.

A Blum közösség szakmai csoportban a Szakértői Szerda keretében Patonay Anita drámapedagógus csak ezen a felületen megjelenő szakmai tartalmakat, videókat, játékokat oszt meg az óvónőkkel a születendő közösségi mese, és általában a mesék csoportban történő feldolgozására, a Blum módszertan alapját képező projektszemléletű, összművészeti eszközök mélyebb megismeréséhez.

A Blum program bízik abban, hogy támogatásával hozzájárul ahhoz, hogy a gyerekek, szülők és óvodapedagógusok jól lehessetek a bőrükben, amennyire az jelen helyzetben lehetséges.

 

Forrás: Blum program