Gyógyító Szent Erzsébet-tábor

helyszin_1

Zalaszabar

Eszköz 1

Táborozás időszaka

A 2018-as zalaszabari Gyógyító Szent Erzsébet-táborok véget értek.
orvos_1
Szakorvosi felügyelet
sportpalya
Sportpálya használat
haziko_1
Ottalvós
nap_1
6 nap/ 5 éjszaka
etel_1
Speciális étkezés

A zalaszabari Gyógyító Szent Erzsébet-táborban speciális ellátást igénylő, többek között veleszületett szív-, illetve reumatikus betegséggel élő, daganatos betegségből gyógyuló, étkezési zavarokkal küzdő, valamint siket- és nagyothalló gyermekek kapcsolódhattak ki 2018-ban. Az Erzsébet Alapítvány és a Holnapocska Alapítvány együttműködésével Zalaszabarban valósultak meg a gyógyító hetek.

A rendkívül jól felszerelt tábor tökéletesen igazodik a résztvevők speciális igényeihez: a szakorvosi felügyelet mellett, gyógyulást támogató környezet és szakemberek, nem utolsó sorban pedig el- és befogadó közösség várta a gyerekeket.

A csodálatos természeti környezetben található táborhely a Zobori KalandoZoo területén helyezkedik el, a kötélpályás kalandpark mellett vizes játszótér, 4D mozi, fedett csúszdapark, izgalmas és korszerű játékok, valamint állatsimogató is található.

A 24 órás felügyelet a Gyógyító Szent Erzsébet-táborban az önkéntes orvosok és ápolók segítségének köszönhetően egészségügyi szakfelügyelettel is kiegészült.

 

Az oldalon található információk tájékoztató jellegűek. Várhatóan 2019 tavaszától érhetők el az aktuális felhívások az E-TÁBOROK menüpontra kattintva. Jelentkezni is ezen a felületen tudnak majd az arra jogosultak előzetesen történt regisztrációt követően/korábbi, érvényes regisztráció esetén.

Gyakran ismételt kérdések a táborral kapcsolatban

Mit jelent az, hogy Gyógyító Szent Erzsébet-tábor?

Gyógyító Szent Erzsébet-táborainkban speciális nevelési igényű, fogyatékkal-, veleszületett szív-, illetve reumatikus betegséggel élő, daganatos betegségekből gyógyuló, étkezési zavarokkal küzdő, valamint siket- és nagyothalló gyerekek táboroznak. Ezek a táborok abban különböznek az Élménytáborainktól, hogy azok nem Zánkán vagy Fonyódligeten, hanem a résztvevők speciális igényeihez igazodó partner-táborhelyszíneinken, Zalaszabarban és Tihanyban valósulnak meg.

Hogyan tudok jelentkezni ezekbe a táborokba?

Ezekbe a táborokba jellemzően egészségügyi intézmények jelentkezhetnek gyermekekkel.

Kik jelentkezhetnek ezekbe a táborokba?

A Gyógyító Szent Erzsébet-táborok a speciális ellátást igénylő, különböző betegséggel élő vagy betegségből lábadozó gyermekek Élménytábora, amelyre egészségügyi intézmények jelentkezhetnek gyermekcsoportokkal.

Hány éves gyermekek jelentkezhetnek a Gyógyító Szent Erzsébet-táborokba?

Elsősorban 1-11. évfolyam közötti, érvényes tanulói jogviszonnyal rendelkező gyermekeket várunk.

Szülők is elkísérhetik a gyerekeket a Gyógyító Szent Erzsébet-táborokba?

A szülők nem vesznek részt, hanem orvosok, ápolók és pedagógusok kíséretével érkeznek a gyermekek.

Cím:

8743 Zalaszabar, Hrsz. 1565

helyszin_1

Tihany

Eszköz 1

Táborozás időszaka

A 2018-as tihanyi Gyógyító Szent Erzsébet-táborok véget értek.
orvos_1
Szakorvosi felügyelet
sportpalya
Sportpálya használat
haziko_1
Ottalvós
nap_1
6 nap/ 5 éjszaka
etel_1
Speciális étkezés

A tihanyi Gyógyító Szent Erzsébet-tábor az Erzsébet Alapítvány és a SOTE Játszóház Alapítvány együttműködésével valósult meg 2018-ban.

Két turnusban az ország gyermekonkológiai centrumaiban kezelt, daganatos betegségből vagy leukémiából gyógyult és gyógyuló gyermekek táboroztak Tihanyban.

A tihanyi Gyógyító Szent Erzsébet-táborban rengeteg színes program várta idén is  gyermekeket. Például Geocatching és biciklitúra során fedezhették fel Tihanyt, megnézhették az apátságot, kalandparkban tehették próbára ügyességüket. A legbátrabbak Cseszneken via ferrátázhattak, meghódítva a vár alatti szurdokvölgyet. Természetesen a vizes programok sem maradtak el: sok strandolás, SUP, kajakozás, hajókázás is szerepelt a programok között. A tábor helyszínén kézműves foglalkozások, társasjáték, foci, röplabda, pingpong bajnokság, könnyűzenei koncert várta a gyerekeket, és a tehetségüket a Ki mit tud?-on is megcsillogtathatták.

A táborok ideje alatt a kísérők többsége orvos és egészségügyi szakember volt, akik nem csak a gyerekek épségét és egészségét vigyázták észrevétlenül, de jókedvüket is, hiszen a tábor célja az volt, hogy a gyerekek úgy éljék meg a tábori létet, mint egy teljesen hétköznapi tábort, ahova egészséges kortásaik mehetnek.

 

 

Az oldalon található információk tájékoztató jellegűek. Várhatóan 2019 tavaszától érhetők el az aktuális felhívások az E-TÁBOROK menüpontra kattintva. Jelentkezni is ezen a felületen tudnak majd az arra jogosultak előzetesen történt regisztrációt követően/korábbi, érvényes regisztráció esetén.

Gyakran ismételt kérdések a táborral kapcsolatban

Mit jelent az, hogy Gyógyító Szent Erzsébet-tábor?

Gyógyító Szent Erzsébet-táborainkban speciális nevelési igényű, fogyatékkal-, veleszületett szív-, illetve reumatikus betegséggel élő, daganatos betegségekből gyógyuló, étkezési zavarokkal küzdő, valamint siket- és nagyothalló gyerekek táboroznak. Ezek a táborok abban különböznek az Élménytáborainktól, hogy azok nem Zánkán vagy Fonyódligeten, hanem a résztvevők speciális igényeihez igazodó partner-táborhelyszíneinken, Zalaszabarban és Tihanyban valósulnak meg.

Hogyan tudok jelentkezni ezekbe a táborokba?

Ezekbe a táborokba jellemzően egészségügyi intézmények jelentkezhetnek gyermekekkel.

Kik jelentkezhetnek ezekbe a táborokba?

A Gyógyító Szent Erzsébet-táborok a speciális ellátást igénylő, különböző betegséggel élő vagy betegségből lábadozó gyermekek Élménytábora, amelyre egészségügyi intézmények jelentkezhetnek gyermekcsoportokkal.

Hány éves gyermekek jelentkezhetnek a Gyógyító Szent Erzsébet-táborokba?

Elsősorban 1-11. évfolyam közötti, érvényes tanulói jogviszonnyal rendelkező gyermekeket várunk.

Szülők is elkísérhetik a gyerekeket a Gyógyító Szent Erzsébet-táborokba?

A szülők nem vesznek részt, hanem orvosok, ápolók és pedagógusok kíséretével érkeznek a gyermekek.

Cím:

8237 Tihany, Kenderföld út 37.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Add meg az email címed és értesítünk minden újdonságról!