KÉZMŰVES-FOGLALKOZÁSOK HÚSVÉT ELŐTT

A húsvéti készülődés egyik legfontosabb alapanyaga a tojás, amely gondos előkészítést követően a „vásznunk” lehet. A tojásokat többféle módon festhetjük, akár a konyhában fellelhető természetes alapanyagok segítségével is, sőt, egy harisnya és különböző formájú levelek segítségével már a festés folyamatában dekorálhatjuk őket. Ugyanakkor a festett tojásokra akár viasszal is írhatunk.

>> Tovább a teljes cikkhez <<

 

 

TAVASZI MONDÓKÁK, FOGLALKOZTATÓK

Természeti környezetünk megismerése fontos, ebben segítségünkre lehetnek a mondókák, amelyek játékos formában ismertetik meg a gyermekekkel a természetben, a kertben megtalálható növényeket, vagy éppen a kerti szerszámokat és eszközöket.

 

>> Tovább a teljes cikkhez <<

 

Ajánló – mozaWeb

Az idősebb generáció tagjainak talán még ismerős a Mozaik Kiadó neve, és jobban emlékeznek az általuk megjelentetett tankönyvekre és jellegzetes, színes borítóikra. Ugyanakkor a Z-generáció, és az őket követő Alfa tagjainak figyelmét kizárólag  hagyományos, frontális eszközökkel, papír alapú tankönyvekkel nehéz lekötni, hiszen „digitális bennszülöttekként” egészen kis koruktól kezdve körül veszi őket a digitális világ, a technológia, a folyamatos internet/WIFI kapcsolat, olyan kütyük (okostelefonok, tabletek), amivel gyorsabb kommunikációra, információk és tartalmak elérésére és feldolgozására képesek.

>> Tovább a teljes cikkhez <<

 

 

VIDEÓ-játék: Három dolog

Legalább két szereplős játék, jó idő esetén a szabadban is játszható. A játék során a résztvevőknek három tényt kell állítaniuk magukról, amelyek közül kettő igaz, egy pedig hamis. A többi résztvevő feladata, hogy kitalálják, melyek a helytállóak, vagy melyik a valótlan állítás.

 

 

VIDEÓ-játék: Valami megváltozott

Mire van szükség a játékhoz? Legalább 1-2 gyermekre, néhány tárgyra, memóriára és megfigyelő-képességre, és minden készen áll, hogy a gyerekek igazi detektívvé váljanak. Beltéren és kültéren egyaránt megvalósítható, szórakoztató időtöltés.

 

 

VIDEÓ-mozgás: TESO-tesi

A Tábori Együttélést Segítő Operatív munkatársak, akik az ottalvós táborok idejére a gyerekek nagy tesói lesznek, és jó tesók módjára foglalkoznak testvéreikkel. Most néhány egyszerű gyakorlatot mutatunk meg, ami felfrissítheti a diákokat két digitális tanóra között.

 

 

Mondókák, mesék és játékok gyűjteménye

Összegyűjtöttünk néhány oldalt, amelyekben kicsiknek és nagyoknak egyaránt találhatóak hasznos tartalmak:

 1. Online Filmklasszikusok

„A Nemzeti Filmintézet összesen 90 irodalmi adaptáció, történelmi film, ifjúsági, rajz-, mese- és dokumentumfilm ingyenes online hozzáférésének biztosításával járul hozzá a koronavírus miatt bevezetett digitális oktatáshoz és az otthon maradni kényszerülők tartalmas szórakozásához.” Forrás: filmarchiv.hu

KATT

 

2. Gyermekdalok, mondókák animációkkal:

https://www.youtube.com/user/GyerekdalokMondokak/videos

 

3. Magyar Népmesék:

https://www.youtube.com/playlist?list=PLpshJy6oyjM9fD2YtXafkvuSCkkprffuO

 

4. Az MTVA Rádióarchívumában a kicsik és nagyok számára is számos történet közül lehet válogatni:

https://archivum.mtva.hu/radio

 

5. Mesék, dalocskák és mondókák színes tárháza a MESE TV YouTube csatornáján:

https://www.youtube.com/user/mesetv/videos

 

6. Ismerik a gyerekek a Futrinka utca lakóit? Ha nem, akkor az alábbi linkre kattintva már kezdődhet is a bábozás.

https://archivum.mtva.hu/m3/open?series=RnV0cmlua2EgdXRjYQ%3D%3D

 

7. Minden napra új állatka? Igen! Agócs Írisz illusztrátor Facebeook oldalán minden nap egy új kisállat rajzolási folyamatát mutatja be. A kisállatok segítségével akár saját mesék is megalkothatók.

https://www.facebook.com/irisz.agocs

 

8. „Annyiféle kincs létezik a világon! A mesék is azok! A MeseKincstár azért jött létre, hogy összegyűjtse és megmutassa kedves látogatói számára a legjobb online nézhető meséket.” Írja a www.mesekincstar.tv

Érdemes ellátogatni az oldalra!

https://mesekincstar.tv/

 

 

Nézzen be szünetben diákjaival egy álltakertbe, egy vadasparkba, de akár medvelesen is részt vehetnek!

1. A Fővárosi Állat- és Növénykert élő webkamerái

https://zoobudapest.com/ezt-latnod-kell/webkamera

 

Hol vannak a fókák?

https://zoobudapest.com/ezt-latnod-kell/webkamera/foka

 

Ki veszi észre hamarabb az elefántot?

https://zoobudapest.com/ezt-latnod-kell/webkamera/elefantkifuto

 

Zsiráfok, antilopok, nyalák – figyelünk benneteket, tessék kijönni!

https://zoobudapest.com/ezt-latnod-kell/webkamera/szavanna

 

2. Vajon mit csinálhatnak a Szegedi Vadaspark tigrisei, oroszlánjai és farkasai? http://www.zooszeged.hu/szeged-vadasparkja/webkamerak/

 

3. FóKamera a pécsi állatkertben, pillants be Donka és Bonifác mindennapjaiba:

https://csodalatosmagyarorszag.hu/webkamera/pecsi-allatkert/

 

4. Vajon mit csinálnak éppen Erdélyben a medvék? Akár vaddisznók, őzek és szarvasok is felbukkanhatnak, fő a türelem: