CSALÁDI ERZSÉBET-TÁBOR 2018

A gyermekzsivaj nem meglepő a Zánkai Erzsébet-táborban, de ezúttal valami mégis más volt. 2018. február 9-11. között különleges balatoni tábori lehetőség fogadta a kicsiket és a nagyobbakat egyaránt: a Családok évében szervezett hosszú hétvégén a gyermekek családjukkal együtt vették birtokba az Erzsébet-tábort.

2018-ban, a Családok évében az Erzsébet Alapítvány tematikus programsorozatot szervezett, amelyek állomásain a gyermekek a szülőkkel, nagyszülőkkel, testvérekkel együtt, közösen tapasztalhatták meg a Erzsébet-tábori szabadidős létet. Az első 2018-as Családi Erzsébet-tábor február 9-11. között volt Zánkán.

A családok pénteken érkeztek a Balaton partjára és a délutáni közös aktivitások lehetőségén túl, már az első este egy különleges program várt rájuk. Oláh Gergő adott koncertet, és természetesen dedikálásra és közös fotózkodásra is volt lehetőségük a táborozóknak. Szombaton meglepetés vendég érkezett Zánkára: a családi mozizást követően – ahol a Verdák 3. című animációs filmet nézhették meg a résztvevők – Náray Erika művésznő tette tiszteletét, aki a Verdák Sally Carrerájának magyar hangja (a felnőtteknek az X-akták Scully ügynökének hangjaként is ismerős lehet).

A második nap csúcspontja a kiszebáb égetés volt, amivel minden gondjukat elűzhették a táborlakók. A kiszebáb égetés egy régi magyar télbúcsúztató népszokást elevenített fel: a táborozó családok egy szalmabábura tűzték gondűző céduláikat – azokat a dolgokat, amiktől szerettek volna megszabadulni –, majd ágyúdörgés kíséretében váltak hamuvá a gondok. Az eseményt gólyalábasok és tűztáncosok tették még látványosabbá.


A szombat este fergeteges hangulattal zárult: táncház várta a gyermekeket és családjaikat. Azonban az sem unatkozott, aki kevésbé táncos lábú, hiszen csillagászok segítségével az égboltot is kémlelhették az érdeklődők.

Ezek mellett egész hétvégén izgalmasabbnál izgalmasabb játékok – többek között akadálypálya, ugrálóvár, mászófal, íjászat, pingpong, csocsó, kézműves foglalkozások – várták a gyermekeket, és a felnőttek is jól szórakozhattak csemetéikkel többek között szimulátorok, flipper és Xbox játékokon keresztül, de különféle népi mesterségekkel is megismerkedhettek közösen: volt olyan család, amely szó szerint emléket kovácsolt a táborban. A legkisebbek sem maradtak ki a mókából: labdatenger, gyurmázás, arcfestés és babaszínház is szerepelt a programok között. Az anyukák relaxációs szobában pihenhettek, amíg az apukák például a Haditechnikai Parkban kalandozhattak a gyermekekkel. Az aktív kikapcsolódást kedvelők pedig akár túrázhattak is. A 2018-as Családi Erzsébet-tábor első hétvégéjének programjai a kicsiknek és nagyoknak is mosolyt csaltak az arcára.