ERDÉLYI NYARALÁS – 2018

Az erdélyi kikapcsolódás Magyarország legnagyobb táboroztatási programjának keretében valósult meg 2018 nyarán, amelynek szervezését az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány végezte. A minimum 29, maximum 145 fős gyermekcsoportok számára hétfőtől péntekig az ivói táboron belül és azon kívül is minden helyi program ingyenes, továbbá a napi ötszöri étkezés, valamint a vonattal történő oda- és a visszautazás költsége is biztosított volt. 35 ezer forint összegű étkezési Erzsébet-utalvánnyal ismerte el az Erzsébet Táborok az „Erdélyi Erzsébet-tábori” vakáció esetén is a táborozó gyermekeket kísérő pedagógusok, felnőtt kísérők elhivatott, nyári iskolai szünidőben végzett munkáját. 

A Madarasi Hargita lábánál fekvő „Erdélyi Erzsébet-táborba” a magyarországi székhelyű köznevelési és gyermekvédelmi intézmények jelentkezhettek.  Az ivói Erzsébet-táborozás esetén egy nap az oda- és egy nap a hazautazás ideje, így összesen hét napos távollétet jelentett a határon túli vakáció. Az indulásnak és a hazaérkezésnek is a budapesti Keleti pályaudvar volt a helyszíne, az utazás során 1-1 éjszakát a vonaton, hálókocsiban töltöttek a gyermekek és az őket kísérő pedagógusok.

Az erdélyi táborozás mindössze 1000 Ft-os költséget jelentett az érintett családok számára, amelynek befizetését a pályázó szervezet vagy egyéb intézmény is átvállalhatta. Az összeg magában foglalta a teljes ellátást, továbbá a környékbeli kirándulások útiköltségét és  a különféle belépők árát is. Az utazás ingyenes volt, és minden tábori eszköz és program térítésmentesen volt igénybe vehető. Valamennyi Erzsébet-táborban kiemelten fontos a biztonság: az „Erdélyi Erzsébet-táborban” orvosi rendelő van, az Erzsébet Alapítvány állandó orvosi ügyelettel gondoskodott a gyermekek testi és lelki épségéről.