FELEJTHETETLEN ÉLMÉNYEK ÉS SZÍNES PROGRAMOK A ZÁNKAI ÉS A FONYÓDLIGETI ERZSÉBET-TÁBORBAN

2018. június 17-én az EFOP-1.2.12-17-2017-00006 A Tábor összeköt – Erzsébet Táborok projekt keretében több ezer táborozó gyermek kezdte meg nyári vakációját az Erzsébet-táborok első turnusában. A zánkai és a fonyódligeti Élménytáborokban a vasárnap esti látványos megnyitók után már hétfőn reggel zsúfolásig teltek a programok helyszínei. A balatoni Erzsébet-táborokban 2018-ban 11 héten át csaknem 30 ezer táborozó szerezhetett életre szóló élményeket.

Június 17-én csillogó szemű gyermekekkel népesült be a zánkai és a fonyódligeti Erzsébet-tábor, akik izgatottan nézegették, mi lapul az ajándék hátizsákjukban. Az este folyamán már fel is avathatták az új, altáboroknak megfelelő színű pólóikat és sapkáikat, amelyeket már a megnyitón is viseltek. A zánkai és a fonyódligeti tábornyitón összesen több mint 2500 táborozó üdvözölte ujjongással és tapssal a nyári vakációt. Az ünnepélyes zászlófelvonás után fergeteges hangulat vette kezdetét: takarodóig a gyerekek a TESO-kkal (Tábori Együttélést Segítő Operatív munkatársakkal) együtt, közös tánccal ünnepelték a táborok indulását. Másnap reggel pedig lelkesen vetették bele magukat a programok kavalkádjába.

A hatnapos, ötéjszakás, biztonságos és teljes ellátást, valamint a napi ötszöri bőséges étkezést biztosító turnusok során rengeteg színes aktivitás várta a táborozókat a turnus minden napján. Az ismeretorientált foglalkozások az élmények és a közösségépítés köré szerveződtek. A fürdőzés mellett a táborozók sárkányhajókon hódíthatták meg a „magyar tengert”, vagy sétahajózás közben ismerhették meg a Balaton élővilágát. A gyerekek számos program során bizonyíthatták ügyességüket, miközben remekül szórakozhattak. A sportprogramok mellett lasertag és íjászat, akadályversenyek és ügyességi vetélkedők, Zánkán kalandpark, Fonyódligeten pedig vízi kalandpark is várta őket. Ezeken kívül többek között óriás trambulin, kézműves- és zenei foglalkozások, prevenciós és környezetvédelmi előadások, közlekedésbiztonsági bemutatók, koncertek és táncház is színesítette a tábori programokat.

A zánkai és fonyódligeti Erzsébet-táborokban tavaly is kiemelt szerepet kapott a gyermekek digitális kompetenciájának fejlesztése: az EFOP-1.2.12-17-2017-00006 azonosító számú „A Tábor összeköt – Erzsébet Táborok” című projekt keretében a diákok tábori foglalkozásokon nyerhettek betekintést a média világába, és a programok során a biztonságos internethasználathoz szükséges ismereteket is megszerezhették. A projekttel a munka világához elengedhetetlen digitális készségek fejlesztése is megvalósult a balatoni Erzsébet-táborokban. A tanulók 2018-ban az újságírásba is belekóstolhattak, interjúkat készíthettek a táborban, megismerkedhettek a digitális fotózással és tábori filmet is forgathattak.

További képek: https://www.facebook.com/erzsebettaborok/