Kreatív Kalauz 2. rész – Házi készítésű gyurmák

Gyurmázni szinte minden gyerek szeret, és valljuk be, néha felnőttként is remek stresszkezelő elfoglaltság lehet egy kis puha darab formázgatása.

Bolti verzióból ma már számtalan félét találhatunk, a klasszikus, gyermekkorunkból jól ismert iskolagyurmától, a márkás illatos fajtán át, a hőre száradó csodagyurmákig széles a paletta.

De minek vásároljunk, ha házilag is elkészíthetjük? A receptek, amiket most bemutatunk, mind egyszerűek, kevés alapanyagból, pár száz forintból elkészíthetőek, és a gyerekeknek már maga a gyurma előállítása is izgalmas folyamat, sőt gyakran izgalmasabb, mint maga a gyurmázás.

Főzés nélkül

A legismertebb házi gyurmarecept a sólisztgyurmáé. Népszerűségének titka, hogy otthon is megtalálható alapanyagokból, könnyedén és hamar elkészíthetjük. Összetevőinek felét már a nevéből is könnyen kitalálhatjuk, tehát só és liszt biztosan kerül bele, de ettől még nem lesz massza állaga, ezen segít nekünk a víz és az olaj. Ezt lehet tovább fokozni ételszínezékekkel vagy környezetbarát színezőkkel, például a vizet lecserélhetjük azonos mennyiségű, sűrűre főzött feketetával így barnás árnyalatot kapunk, vagy a tojásfestés alternatíváival – forrázott hagymahéj, cékla, káposzta… mind-mind lehűtve. Adhatunk hozzá színes fűszereket is, például kakaót, curryt vagy pirospaprikát. Illatos is lehet a gyurmánk pár csepp illóolajtól, reszelt citrom vagy narancshéjtól. A sor nem ér véget, ha például fahéjat használunk, egyszerre lesz színes és illatos a gyurmánk. Engedjük el a fantáziánkat, nézzünk körül a lakásban! Ne vásároljunk feleslegesen színezőket és aromákat, hiszen biztosan otthon is akad egy-két, a célnak megfelelő alternatíva.   

Sólisztgyurma recept

2 bögre liszt
1 bögre só
1 bögre víz
1 evőkanál olaj

Válasszunk egy nagyobb műanyag vagy fém tálat. Először keverjük össze a száraz összetevőket, majd apránként adagoljuk hozzá a vizet és az olajat. Amíg nagyon maszatos, dolgozhatunk fakanállal és ha már kezd összeállni a gyurma, akkor válthatunk kézre, ekkor jöhetnek a gyerekek is segíteni. A gyurma állaga kissé szemcsés, ne a bolti hatást várjuk tőle, játszani tökéletesen megfelelő, de akár dekorációt is készíthetünk belőle.

 Sima, puha gyurmát szeretnénk? A későbbiekben erre is mutatunk példát.

Ha színezzük, a száraz színezőanyagokat keverjük át a száraz összetevőkkel, ha főzetet használunk a víz helyett, adagoljuk a fent leírtak szerint. Az illóolajat vagy reszelthéjat is menet közben adjuk a masszához, a végén már nehezebb beledolgozni. Ha elsőre halvány vagy túl sötét színt kaptuk, ne essünk kétségbe, egy-két alkalom után már profin fog menni az adagolás.
A kész alkotásokat 1-2 nap alatt levegőn kiszáríthatjuk, de ha türelmetlenek a gyerekek, a sütőbe is betehetjük őket 80-100 fokon légkeverésen 1 órára szárítani. Ha nincs légkeveréses sütőnk, akkor is maximum 120-150 fokon, folyamatos ellenőrzés mellett süthetjük a figurákat, de előfordul, hogy a legnagyobb körültekintés mellett is megbarnulnak egy kicsit. A fel nem használt, maradék gyurma folpakkban, hűtőben pár napig tárolható.

A Legyél Kreatív! kézműves videókban már találkozhattunk a sóliszt gyurmával, itt lépésről lépésre meg is tekinthetjük a folyamatot:

Főzve

Először is fontos leszögezni, hogy nem bonyolultabbak és nem is drágábbak ezek a verziók sem. A főzés szó hallatán sokan megijednek, de erre nincsen semmi ok.

Porcelángyurma

Ez a gyurma a leghomogénebb, legfinomabb állagú az összes közül, ezért ezt fogjuk részletesebben bemutatni.

Lehet ez is az oka annak, hogy pár éve divatossá vált, a karácsonyi időszakban díszeket szoktak belőle készíteni, mert gyönyörű fehér, sima és tartós a végeredmény.

Recept

1 bögre étkezési keményítő
2 bögre szódabikarbóna
1 és 1/4 bögre víz

Apró trükk a tökéletes ereményért: Étkezési keményítők közül többfélét választhatunk, a hiedelemmel ellentétben a legtöbb helyen kapható, sima kukoricakeményítő is szép fehér, készítéskor nem tapasztaltuk sárgás árnyalatot. Szódabikarbónából pedig ne a kistasakos verziót keressük, a háztartási tisztítószereknél nagyobb kiszerelésben is kapható, és ez is filléres tétel.

Tegyük fel a vizet melegedni, majd az összekevert száraz alapanyagokat apránként adagoljuk bele. Keverés közben egyre nehezebb lesz a folyamat, az elején érdemes kézi habverőt választani, hogy csomómentes legyen, de amint minden alapanyag az edénybe került, váltsunk fakanálra, mert ezután hirtelen történnek az események. Ha besűrűsödött a massza, kész is van a gyurma. Az egész folyamat nem tart tovább 5 percnél.

Apró trükk a tökéletes ereményért: Ilyenkor még lágyabb az anyag, de van egy pont, aminél tovább nem fog sűrűsödni, ezért nyugodtan levehetjük a tűzről, készen vagyunk.

Ha szeretnénk színezni, itt is megtehetjük, viszont ebben az esetben inkább nedves alapanyagot válasszunk. Ha a természetes színezőkre voksolunk, ahogy a sóliszt gyurmánál a vizet váltsuk ki a tetszőleges, lehűtött forrázatra, ha viszont maradunk az ételszínezéknél, óvatosan csepegtessük, amíg elérjük a kívánt hatást. Illatnak illóolajat válasszunk, amit már a kész gyurmába dolgozzunk bele, főzés közben veszítenek az olajak az intenzitásukból. A narancs- vagy citromhéj ezesetében nem jó választás, a reszelék ront a puha, finom állagon.

A kész gyurmát tegyük át nedves konyharuhára, csomagoljuk bele és hagyjuk így kihűlni.

Mi lesz az edénnyel, amiben főztünk? Kis áztatás után könnyedén el lehet mosni, ez senkit se tartson vissza.

Ha a gyerekek már nagyon izgatottak, nyugtassuk meg őket, maximum 10 percet kell várni, utána már neki is lehet látni az alkotásnak, addig meg lehet tervezni, mit készítsünk. Hűlés után, ha még puhának vagy ragacsosnak ítéljük a gyurmát, mintha tésztát gyúrnánk, szórjuk a keményítőből a deszkára vagy a felületre, ahol dolgozni fogunk, és dolgozzuk bele. Ezt addig ismételjük, amíg elérjük a kívánt állagot. A maradék gyurma folpakkban, hűtőben pár napig tárolható.

A porcelángyurma száradása ugyan úgy működik, mint a sólisztgyurmáé. Ha nincs légkeveréses sütőnk, ő is barnulhat, ha van időnk, inkább válasszuk a lassabb, de biztosabb levegőn száradást. Ha teljesen kiszáradt szinte törhetetlen, nagyon kemény anyagot kapunk, ezért akár tálkát, dísztárgyat vagy akár ékszert is készíthetünk belőle.

Sólisztgyurma főzve

Létezik só és liszt alapú főzhető gyurma is, ebbe a főzés nélküli recept összetevőin túl citromsavra vagy borkősavra van szükség, hogy tartós maradjon, el lehessen tenni akár több hétre is.

Főzős sóliszt gyurma recept

1 bögre liszt
1/2 bögre só
1 bögre hideg víz
1 teáskanál citromsav vagy borkősav
1 teáskanál olaj

A főzés menet ugyan az, mint a porcelángyurmáé, csak más összetevőket használunk. Ha besűrűsödött és kész a gyurma, vegyük ki egy tálra a masszát, hagyjuk kicsit hűlni és már mehet is a móka. A kész alkotások szintén 1-2 nap alatt a levegőn kiszáradnak. Ha légmentesen zárjuk és folpakkba csomagoljuk, pár hétig még felhasználható. Ez a gyurma inkább játszani való, száradás után kicsapódhat és kicsit elszíneződhet, dísztárgyat ne ebből készítsünk.

Összességében, ha végignézünk a három recepten, ígéretünkhöz híven egyik sem bonyolult és jó szórakozást nyújthat ebben a borongós őszi időszakban. Nem lehet elégszer elismételni, kísérletezzünk bátran a színekkel, formákkal, illatokkal. A gyurmázás együtt igazán jó időtöltés, ne csak a gyerekek, mi felnőttek is alkossunk bátran.