VIDEÓ – Játék – Zsebszöveg

Játék – Zsebszöveg


A „zsebszöveg” egy vidám improvizációs játék, amit iskolai közegben vagy akár a családdal is játszhatunk kint és bent egyaránt.

Először a játékosoknak egy-egy mondatot kell felírniuk cetlikre, úgy, hogy társaik ne lássák azt. Majd a cetliket összehajtva megkeverik, a szereplők pedig legalább három cetlit zsebre tesznek, úgy, hogy nem nézhetik meg azokat. Ezt követően a közönség helyet foglal, a játékosok elfoglalják a „színpadot”, a játékvezető pedig ismerteti az improvizáció alapszituációját és indulhat is a színjáték. A játékvezető tapssal jelzi, amikor egy játékosnak cetlik kell húznia, majd a rajta található mondatot be kell építenie a szituációba. Mivel egyik játékos sem sejti, milyen mondat lapul a zsebében, így egy-egy oda nem illő mondatnál garantált a nevetés!