KÖZEL 30 EZREN NYARALHATTAK A BALATONI ERZSÉBET-TÁBORBAN

2019.09.02.

A Zánkai Erzsébet-táborból augusztus 30-án az utolsó turnus táborozói is hazaindultak, ezzel a 11 héten át tartó tábori vakáció véget ért. Az iskolai szünidőben közel 30 ezren nyaralhattak hatnapos és ötéjszakás turnusokban a Balatonnál. A zánkai táborba és hazafelé is ingyenesen utazhattak vonattal a gyermekcsoportok, ezt a lehetőséget több mint 12 ezren vették igénybe. 2019-től európai uniós támogatásból finanszírozott két akadálymentesített kisbusz is a táborozókat szolgálta: a mozgásukban korlátozott és a kerekesszéket használó gyermekek az akadálymentes földszinti szállásokra, az éttermekbe, a strandra és a programpontokra is könnyebben juthattak el. A gyerekeknek különféle szórakoztató és ismeretterjesztő programokat szervezett az alapítvány. Az Erzsébet Táborok kiemelt célja, hogy a Balatonnál eltöltött egy-egy hét alatt minél több lehetőséggel találkozzanak a gyerekek a klasszikus tábori és élménypedagógiára épülő programok, a modern tudományok, valamint a környezettudatosság mentén. Az ottalvós Élménytáborok programjai, szolgáltatásai és az ingyenes utazás is részben az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány által megvalósuló 13,500 milliárd forint összegű, EFOP-1.2.12-17-2017-00006 azonosító számú „A Tábor összeköt – Erzsébet Táborok” projekt keretében valósult meg 2019-ben. Az európai uniós támogatás vissza nem térítendő.

Véget értek  a 2019. évi nyári ottalvós Élménytáborok. A zánkai turnusok 11 héten át, vasárnaptól péntekig nyújtottak felhőtlen kikapcsolódási lehetőséget az 1-11. évfolyamos gyermekeknek. A közösségépítő, valamint a képességfejlesztő és társadalmi integrációra fókuszáló programok által a gyermekek az iskolai szünidőben is új ismeretekkel gazdagodhattak, amelyek a későbbiekben hatással lehetnek a pályaválasztásukra is.

  

A gyerekek kézműves foglalkozásokon, hagyományőrző és sportprogramokon, komoly- és könnyűzenei koncerteken, érzékenyítő, drog- és alkoholprevenciós foglalkozásokon, színházi előadásokon vehettek részt, és bepillantást nyerhettek a tudományok világába is. A tábori foglalkozások között a digitális készségek fejlesztése kiemelt szerepet kapott. Működés közben láthattak 3D nyomtatót és tervezhettek is, felmerülő kérdéseiket pedig mérnökök válaszolták meg. Az edukációs program során az online tér veszélyeiről, az adatlopás és az internetes zaklatás elkerüléséről szerezhettek ismereteket. A LEGO robot foglalkozás alkalmával pedig minden résztvevő egyéni figyelmet és segítséget is kapott a robotépítésben.

 

A programok másik csoportja a környezettudatossághoz kapcsolódott: az ügyességi és gyorsasági játékokkal az alapítvány a természet megóvására ösztönözte a gyerekeket.

A projekt keretében olyan érzékenyítő és egyben fejlesztő játékok is szolgálták az aktív kikapcsolódást, mint a Teqball, a tandem biciklik, az egyensúlyozó lépegetők, a motoszenzorikus körök, a csörgőlabdák, a kooperációs ernyők és a vakpingpong asztalok.

 

A zánkai Élménytáborok turnusaiban mozgásukban korlátozott és kerekesszéket használó gyermekek is vakációztak: a programpontokra, az akadálymentes földszinti szállásokra, az éttermekbe és a strandra is akadálymentesített kisbuszokkal segítette az eljutásukat az Erzsébet Alapítvány.

A balatoni kikapcsolódásról és ellátásról a 2016 óta táboroztatást végző Erzsébet Alapítvány, valamint a szervezet kötelékébe tartozó felkészült TESO-k (Tábori Együttélést Segítő Operatív munkatársak) gondoskodtak részben az EFOP-1.2.12-17-2017-00006 azonosító számú „A Tábor összeköt – Erzsébet Táborok” című európai uniós projekt keretében.

  

Ezek is érdekelhetnek

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Add meg az email címed és értesítünk minden újdonságról!