„Kedves Naplóm!” címen megjelent a 2020-as Kreatív Alkotói Pályázat

2020.10.07.

Itt az lehetőség, hogy az iskolai csoportok kreatív pályamunkákkal „belealkossák magukat” a jövő évi táborokba!

Ha az iskola diákjai már táboroztak és ha 2021-ben is szeretnének Erzsébet-táborozni, akkor itt az alkalom. A gyerekek feladata, hogy közösen elkészítsenek egy saját élménynaplót, korábbi Erzsébet-táboros emlékeikből. Ha a csapat még nem volt Erzsébet-táborban, akár el is képzelheti, hogy milyen lesz az ott töltött idő, milyen programokon fognak részt venni.

„Kedves Naplóm!” címmel az Erzsébet Táborokat szervező és megvalósító Erzsébet Alapítvány pályázati felhívást hirdet.

A felhívásra készült alkotásokat postai úton, valamint személyesen lehet beküldeni (1134 Budapest, Váci út 35. VII. emelet).

BEADÁSI HATÁRIDŐ

Pályamű:
Személyesen: 2020. november 19. 14:00 óra
Postai úton: 2020. november 19-i feladással

Dokumentáció:
A pályázat részeként benyújtandó, minden gyermekre és kísérőre vonatkozó nyilatkozatokat az E-tábor Plusz felületén keresztül lehet beadni, legkésőbb 2020. november 19. 23 óra 59 percig.

KIK JELENTKEZHETNEK?

Minden magyarországi székhelyű köznevelési intézmény jelentkezését várjuk 1-10. évfolyamos, minimum 15 fős, maximum 40 fős diákcsoportok alkotásával.

MIÉRT JÓ, HA PÁLYÁZNAK?

Érdemes pályázni, mert akár már most bebiztosíthatják a gyermekcsoportok jövő évi táborozását! Minden I. II. és III. helyezett automatikusan 2021-es Erzsébet-táborozásban részesül az alábbiak szerint.

ELISMERÉS

A korosztályra való tekintettel különböző táborozási lehetőségben részesülnek a csoportok.

Alsó tagozatos pályázók:

I. helyezett: nyári balatoni ottalvós Élménytábor
II. helyezett: balatoni osztálykirándulás a Zánkai Erzsébet-táborban
III. helyezett: balatoni osztálykirándulás a Zánkai Erzsébet-táborban

Felső tagozatos és középiskolás pályázók:

I. helyezett: nyári balatoni ottalvós élménytábor
II. helyezett: Erdélyi Erzsébet-tábori vakáció
III. helyezett: balatoni osztálykirándulás a Zánkai Erzsébet-táborban


A LEHETŐSÉG FELKELTETTE AZ ÉRDEKLŐDÉSÜKET? LÁSSUK A RÉSZLETEKET!

PÁLYAMŰ – ÉLMÉNYNAPLÓ KÉSZÍTÉSE VEGYES TECHNIKÁVAL

„Kedves Naplóm!” címmel olyan közösen, kézzel készített élménynaplókat várunk, melyekkel az gyermekcsoportok bemutatják egy korábbi Erzsébet-tábori emléküket vagy elképzelik, milyen lehet részt venni bármelyik általuk választott Erzsébet-táborban. A pályamunkát vegyes technikával, közösen létrehozott alkotás formájában lehet benyújtani. A naplóban lehetnek rajzok, szöveges bejegyzések, fényképek, festmények, matricák, belépőjegyek, elkészült alkotások, mozgatható, interaktív elemek és minden, ami visszaidézi azokat a napokat, amiket a táborban töltöttek vagy töltenének a gyerekek. Az élménynapló alapjául szolgálhat saját kezűleg készített, lapozható könyvecske vagy leporelló, de akár egy kész füzetet is felhasználhatnak a pályázók. A lényeg, minél kreatívabban, színesebben, változatosabban készüljenek el a pályaművek.

Hogyan is nézhet ki egy élménynapló? Adunk pár gondolatébresztő tippet:

További inspirációk az alkotásokhoz:

„scrapbook” technika

Inspiráció azoknak, akik még nem táboroztak velünk:
https://www.youtube.com/watchv=rlwZSeYsAgk
https://www.youtube.com/watch?v=jwLk5jdS6XU
https://www.youtube.com/watch?v=AX5unk3TPvA
https://www.youtube.com/watch?v=BYKRHT3yat0
https://www.youtube.com/watch?v=WZ1lNLE19Ak

Az értékelés három korosztályi bontásban történik, alsó tagozatos, felső tagozatos és középiskolás diákok alkotásai szerint. Kizárólag iskolai csoportok jelentkezésére van lehetőség.

A legügyesebb alkotócsoport kísérő tanáraikkal vehetnek részt a 2021. évi táborokban. (A kísérők személyét elismerés esetén a későbbiekben szükséges pontosítani, az aktuális jelentkezési felhívás részeként.)

A korosztályra való tekintettel különböző táborozási lehetőségben részesülnek a csoportok.

Alsó tagozatos pályázók:
I. helyezett: nyári balatoni ottalvós élménytábor
II. helyezett: balatoni osztálykirándulás a Zánkai Erzsébet-táborban
III. helyezett: balatoni osztálykirándulás a Zánkai Erzsébet-táborban

Felső tagozatos és középiskolás pályázók:
I. helyezett: nyári balatoni ottalvós élménytábor
II. helyezett: Erdélyi Erzsébet-tábori vakáció
III. helyezett: balatoni osztálykirándulás a Zánkai Erzsébet-táborban

HOGYAN ÉS MEDDIG KÜLDHETIK BE AZ ELKÉSZÜLT MŰVEKET?

SZEMÉLYESEN: 2020. NOVEMBER 19. (CSÜTÖRTÖK) 14 ÓRA 00 PERC
POSTAI ÚTON: legkésőbb 2020. NOVEMBER 19-i (csütörtök) feladással

CÍM: Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány, 1134 Budapest, Váci út 35. VII. em.
(A Váci út és a Huba utca sarkán található, forgókapus bejárat.)

A pályázati borítékra kérjük, írják rá: „Kedves Naplóm!”

A DOKUMENTÁCIÓ BEADÁSI HATÁRIDEJE

A pályázat részeként benyújtandó, minden gyermekre és kísérőre vonatkozó nyilatkozatokat E-tábor Plusz felületén keresztül lehet beadni, legkésőbb 2020. NOVEMBER 19. (CSÜTÖRTÖK) 23 ÓRA 59 PERCIG.

Pályázat elbírálása, eredményhirdetés

Az Alapítvány a pályázatok beérkezését követően értékeli az érvényesen (szükséges dokumentumokkal együtt) benyújtott pályamunkákat, majd a megadott elérhetőségek valamelyikén értesíti a pályázó intézményt. Az eredményhirdetésről és a táborozási lehetőségről a későbbiekben nyújt tájékoztatást az elismerésben részesülők számára az Alapítvány.

További részletek és pályázat: https://etaborplusz.hu/Core/




EGY KIS SEGÍTSÉG

Útmutató az E-tábor Plusz felületének használatához

Segítség a képek jogtiszta használatához

Az élménynaplóba bármilyen rajz, illusztráció, montázs és a táborozáshoz kapcsolódó emlék bekerülhet, ilyen lehet akár egy fotó is. A kész alkotás értékelését nem befolyásolja az élőszereplős képek (fotók) használata, de ha mégis szeretne a csoport felhasználni fényképeket a pályaműhöz, fontos, hogy ezeket a személyiségi jogokat szem előtt tartva tegye meg a csoport a pedagógusok segítségével.

Ha vannak olyan képek kirándulásokról, iskolai programokról, amiket mindenképpen szeretne a csoport beletenni az élménynaplóba, de szerepelnek rajta olyanok is, akik nem vesznek részt a pályázatban, vagy a szüleik/törvényes képviselőik nem járultak hozzá a kép használatához, akkor jó megoldás lehet ezeknek a gyermekeknek a kitakarása, például kedves emotikonokkal, így a kép is felhasználható és személyiségi jogokat sem sért. Kérjük, ha bizonytalanok a képek használatát illetően, inkább ne helyezzék el az élménynaplóban.

Kitakarás emotikonokkal:

Ezek is érdekelhetnek

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Add meg az email címed és értesítünk minden újdonságról!