LEZÁRULT A JELENTKEZÉS A NAPKÖZI ERZSÉBET-TÁBOROKBA

Lezárult a jelentkezés a Napközi Erzsébet-táborokba, az első tábori turnus június 29-én indul. 

A hétfőtől péntekig tartó Napközi Erzsébet-táborok az ország bármely településén megvalósíthatók. A 8 és 17 óra közötti napi négyszeri étkezés, a változatos élményprogramok és a kirándulások is a táboroztatási rendszerben finanszírozottak. A napközik programtervébe a jelentkező intézményeknek higiéniai oktatást is szükséges beépíteni. Ennek megvalósítását az Alapítvány egy gyerekek számára készült oktató videóval segíti, a táboroztatóknak pedig szintén egy filmen keresztül tart felkészítést, amelyben az érvényes járványügyi előírásokat és egészségügyi javaslatokat, ajánlásokat ismerteti. A koordináló Erzsébet Alapítvány célja, hogy minél több táborhelyszínre ellátogasson személyesen, a gyermekek véleményét megismerje, a táboroztató felnőttekkel konzultáljon, és szakmai segítséget nyújtson a felmerülő kérdésekben.

A táboroztatási program elismeri a gyermekek jelentkeztetésben és a napközik szervezésben, valamint lebonyolításában részt vevők munkáját. Idén hetente 25 ezer forint értékű hidegétkezési utalvány biztosított a táboroztatásban szerepet vállaló intézmények, szervezetek munkatársai számára.