Nyáridéző – Mozgalmas napok a jászkiséri napköziben

A Napközi Erzsébet-táborok programpalettájának egyik fontos eleme a kirándulás, ez bármilyen közlekedési eszközzel szervezhető, így elmondható, hogy idén a napközi táborozók vonattal, busszal, hajóval és kerékpárral is nyakukba vették az országot. Egy-egy kirándulás alkalmával feltérképezhetik lakóhelyük különleges természeti értékeit, vagy távolabbi helyszínekre is eljutnak a Napközi Erzsébet-táborok által. 2020-ban szinte nem volt olyan állatkert, vadaspark, tanösvény, strand és természetes fürdőhely vagy egyéb turisztikai attrakció, ahol ne jártak volna Erzsébet-táborozó diákok.

A jászkiséri napközi turnusában sem unatkoztak a gyerekek, színes programkavalkád közepette szórakozhattak. A népi hagyományokkal ismerkedhettek, kézművesfoglalkozáson népi játékokat készítettek, néptáncoltak. Napjaink egyik legfontosabb témájával, a környezetvédelemmel totó formájában bővíthették ismereteiket, és plakátokat is készítettek. Az egészéges életmód előnyeit is megtapasztalhatták, közösen gyümölcssalátát készítettek, a turnus pedig sportban és mozgásos foglalkozásokban is bővelkedett.

Jászkiséren ottjártunkkor egy kerékpáros túrán vettek részt a táborozók, az úti cél a Hanyi-gát volt, ahol lakóhelyük természeti kincseit a különleges állat- és növényvilágot együtt fedezhették fel a diákok. Ezt követően pedig sor- és váltóversenyeken mérethették meg magukat, de a vállalkozó kedvű vakációzók görkorcsolyázhattak, gördeszkázhattak is.

Íme egy menő klip, egy menő táborból: