ŐSZI ÉLMÉNYGYŰJTŐ OSZTÁLYKIRÁNDULÁSOK ZÁNKÁN

2018.09.10.

A 11 héten át tartó vakációs Élménytáborok, és a közel 60 ezer gyermek napközi nyári tartalmas időtöltését biztosító Napközi Erzsébet-táborok után az őszi „ottalvós” osztálykirándulásokon csaknem 8 ezren vesznek részt. A háromnapos, kétéjszakás osztálykirándulások szeptember 10-28. között a „Zánkai Erzsébet-táborban” valósulnak meg.

A következőhetekben az ország szinte minden területéről érkeznek gyermekcsoportok Zánkára. Az osztálykirándulások ideje alatt számos térítésmentes tábori élményelem és program biztosított a kirándulók számára. A mozgás szerelmesei próbára tehetik ügyességüket a zánkai kalandparkban, vagy éppen óriás trambulinon ugrálhatnak, gokart- és kerékpáros ügyességi pályákon is bizonyíthatnak. A diákoknak a mozgalmas programok mellett lehetőségük van sétahajózni, kézműves foglalkozásokon vehetnek részt, vagy látogatást tehetnek a Haditechnikai Parkban is. Mindezek mellett a klasszikus tábori programok is elérhetőek számukra: focizhatnak, sor- és akadályversenyeken vehetnek részt, számháborúzhatnak vagy akár túrázhatnak is. A tartalmas programkínálat mellett a gyermekek számára napi bőséges étkezések is biztosítottak az osztálykirándulás idején.

Ezek is érdekelhetnek

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Add meg az email címed és értesítünk minden újdonságról!