Hogyan segíthetünk autizmussal élő diákjainknak és szüleiknek az otthontanulásban?

2020.05.04.

Hogyan segíthetünk autizmussal élő diákjainknak és szüleiknek az otthontanulásban?


 

Manapság egyre több autizmussal élő gyermek tanul integrált keretek között. A hatékony integráció megvalósulásához az iskolákban szükséges számukra a környezetet és a tananyagot is egyéni szükségleteiknek megfelelően adaptálni. Nem más ez a jelenlegi távoktatási helyzetben sem. A pedagógusoknak figyelembe kell venniük autizmussal élő diákjuk sajátos nevelési igényét a digitális oktatás során is. A gyógypedagógusokkal együtt dolgozva szükséges biztosítaniuk a szülőknek és az autizmussal élő tanulónak a megfelelő segítséget a tananyag adaptációjával az online felületeken is.

 

Néhány javaslat, amit érdemes lehet a pedagógusoknak figyelembe venni a digitális oktatás során:

  • Beszéljék át a szülőkkel a napirendi pontokat, egyeztessék, hogy mennyi időt tudnak napi szinten a közös tanulásra fordítani, osszák meg egymással tapasztalataikat a gyermek önálló tanulásával kapcsolatosan.
  • A tananyag mennyiségét igyekezzenek a megbeszélt időtartamhoz szabni: legyen inkább kevesebb feladat, és könnyebb, mert a túlzott terheléstől hamarabb elvész a tanulás iránti motiváció.
  • A feladatok maguk legyenek motiválóak: érdemes azokat a gyermek érdeklődési köréhez kapcsolni. Például ha szereti a vonatokat, szívesebben végzi el az összeadásokat, ha a számok vagonokban vannak, vagy szívesebben csinál meg egy szövegértési feladatot, ha az mozdonyokról szól.
  • Az egyes feladatokat érdemes kisebb egységekre bontani a könnyebb átláthatóság érdekében.
  • Érdemes egy felületen küldeni az összes tananyagot, hogy egyértelműbben látszódjanak a feladatokhoz kapcsolódó határidők. Ha ez nem kivitelezhető, akkor segítségképpen egy online vagy írott táblázatban lehet jelezni a gyermek számára a heti teendőket tantárgyak szerint rendezve.
  • Fontos, hogy az autizmussal élő tanuló reggelente előre lássa az aznapra kitűzött feladatmennyiségeket és konkrét feladatokat. Tegyük a gyermek számára lehetővé, hogy az egyes tananyagok sorrendjét esetleg ő maga határozza meg, így például előre veheti kedvenc tantárgyát.
  • Adjunk olyan feladatokat is, amelyek az önálló feladatvégzést szorgalmazzák, amelyeket már jól ismer, vagy annyira magától értetődőek, hogy egymaga is el tudja végezni.
  • Biztosítsunk személyes beszélgetési időre lehetőséget az autizmussal élő gyermekkel és szüleivel is.
  • A fent felsoroltak mellett a legfontosabb a rugalmasság és a támogató hozzáállás: érezze a szülő, hogy nem azon az egy vagy két plusz feladat elvégzésén fog múlni a félév hátralévő részének sikeres teljesítése. Nyugodtan tehetünk további engedményeket a feladatok mennyiségére vagy a határidőkre vonatkozólag is.

 

Az én javaslataim leginkább pedagógusoknak szólnak, de ők is, és a szülők is nagyon hasznos tanácsokat találnak Gyarmathy Éva útmutatójában (http://ckpinfo.hu/2020/04/03/autizmus-spektrum-zavar-kisokos-otthonra-is-gyarmathy-eva/), amely egy olyan pedagógiai és pszichológiai módszereket tartalmazó „kisokos”, amelyek segítségével könnyebben megoldható az otthoni tanulás autizmussal élő gyermekek esetében. A módszertani „kisokos” az autizmus spektrum zavarral élők mellett más atipikus fejlődésmenetű gyermekekre (tanulási zavar, figyelemzavar, hiperaktivitás zavar, impulzus kontrollzavar) vonatkozóan is tartalmaz módszertani javaslatokat szülők számára.

 

Szerző: Ladányi Lili gyógypedagógus

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Add meg az email címed és értesítünk minden újdonságról!