Vízi világ – a vizek, tavak megismerése

Vízi világ – a vizek, tavak megismerése


Az élővizek, a tavak és a folyók élővilága fontos témakör, amire a gyermekek figyelmét érdemes felhívni. Beszélgessünk a gyerekekkel már egész kiskoruktól erről a csodálatos világról! Különböző játékos feladatokat kapcsolhatunk a vízhez, a tavakhoz, a folyókhoz, melyek számos területet fejlesztenek, akár az anyanyelvi nevelést, az akusztikus figyelmet, a hangképző szervek működtetését, akár a fantázia kibontakoztatását nézzük.

 

Lássuk hát a feladatokat:

  • Tó vize játék:

A gyerekek álljanak egy nagy körbe és fogják meg egymás kezét, így alkotva egy nagy tavat. Hogy igazán tó legyen belőle, varázsoljunk bele hullámokat. Emeljük fel az egyik karunkat lágyan a magasba, majd engedjük le, ezzel indítsunk egy hullámot. A mellettünk álló adja tovább, amíg vissza nem ér hozzánk a körben. Ha már a gyerekek nagyon jól csinálják, az első hullám után indítsunk útjára még egyet. A tóparton állva azonban nem csak látjuk, hanem halljuk is a hullámokat. Indítsunk hát útjára egy hallható jelet is. Mondjuk, hogy liccs, a mellettünk álló mondja, hogy loccs. Így haladjon körbe a jel: liccs-loccs-liccs-loccs és így tovább.

  • Ki lakik a tóban? játék (az előző, Tó vize játékot tovább játszva):

Ha már „kész a tó” népesítsük be mindenféle vízi élőlénnyel, egyéb dolgokkal. Mondják a gyerekek egymás után sorban, egész mondatban: Látok a tóban egy…. (pl. pontyot, kagylót, békát, kavicsot…) Mindenki egyet mondjon. Mondhatunk olyan dolgot is, ami nem a tóba való, például csokipapír. Ekkor mindenkinek le kell hajolnia és utánzó mozgással ki kell vennie az oda nem illő dolgot a vízből. Formáljanak a kezükből távcsövet, és mondják el azt is, hogy mit látnak a tóparton vagy a tó fölött. A nagyobbak tegyék hozzá, hogy mi történik épp (pl. látok a tóban egy ebihalat, ami úszik).

  • Vitorlásverseny:

Készítsünk elő az udvaron vagy a lakásban egy vízzel töltött babafürdető kádat, vagy nagyobb műanyag tálat. Hajtogassunk közösen papírhajót. Bocsássák vízre a gyermekek kettesével a hajóikat. Egy előre megadott jelre a két versenyző kezdje el fújni saját hajóját. Amelyik hajó előbb „köt ki” a túlparton, az a hajóverseny győztese. Ha nem tudunk vizet biztosítani a hajóknak, akkor a parketta egy részét is kinevezhetjük tónak, remekül csúszik rajta a szélfútta papírcsónak.

(Forrás: Tappancs ovi, Pedagógus kiadás, XVI. évfolyam, 6. szám)

  • Rajzoljuk le a vízi világot, vízi élőlényeket vagy hajtogassunk békát, hajót stb.…

A hajtogatáshoz segítségünkre lehetnek az alábbi YouTube videók:

Papírhajó hajtogatása:

Ugráló béka hajtogatása: