Játékajánló – Bombaadogató

A „Bombaadogató” a tanulás elsajátítását fejlesztő, elmemozdító játék, amit 10 éven felüli gyermekek számára ajánlunk. Egy igazán izgalmas, kvíz jellegű játékról van szó, ami hosszabb előkészületet igényel, de megéri, mert mindig nagy sikert arat a gyerekek körében.

Mire lesz szükségünk? Otthoni játéknál egy nagyobb szobára, iskolai környezetben egy tágasabb teremre, ahol körben ülhetnek a gyerekek. Legalább 7 játékos vesz részt 1 játékvezetővel. Előre kiválasztott kérdésekkel, egy időmérő eszközzel és egy „bombával” is készülnünk kell.

Teendők a játék kezdete előtt (több mint 10 perc):

  • Játékszabályok, feladatok érthető átadása.
  • Műveltségi kérdések összeírása, gyűjtése.
  • Játéktér kijelölése, ahol a gyerekek kényelmesen elférnek egymás mellett körben ülve.

Eszközigény:

  • Tárgy, amit kinevezünk bombának (például plüss, labda).
  • Műveltségi kérdések előkészítése (játékvezető).
  • Időmérő eszköz, ami hangosan jelez, ha lejárt az idő.

Játék leírása:

A játék célja országunk, hazánk történeteinek megismerése játékos formában, így ügyeljünk arra, hogy a kérdések szorosan kapcsolódjanak Magyarországhoz, a magyarsághoz (ezen belül bármilyen témát ki lehet választani: művészet, történelem, sport, hagyományok stb.).

A gyerekek körben ülve helyezkedjenek el a játékvezetővel együtt. A játékvezető kezében vannak a kérdések, és ő indítja a „bombát” is. Fontos, hogy a játék elindítása előtt beállítson egy időkeretet (például: 3 perc), ami hangosan jelez, ha lejárt az idő.

A játék úgy kezdődik, hogy a játékvezető odaadja a „bombát” a tőle jobbra ülő gyermeknek és ezzel egy időben feltesz neki egy kérdést. A játékos feladata, hogy minél gyorsabban válaszoljon. Miután kimondta a helyes választ, továbbadhatja a bombát a következőnek. A játékvezető sorban felteszi a kérdéseit, aki nem tud válaszolni, kap egy másik kérdést, vagy előre meghatározott passz lehetőségekkel is élhet. Sőt, olyan szabályt is hozhatunk, hogy ha a soron következő gyermek tud válaszolni, akkor megmentheti társát, válaszolhat helyette.

A „bomba” annál a játékosnál robban fel, akinél jelez az időmérő.

  • Példák a kérdésekhez: Ki írta A Pál utcai fiúkat? Melyik Budapest legrégebben épült hídja? Milyen sportágban nyert olimpiát Egerszegi Krisztina? Melyik mesében szerepel Maffia és Blöki? Ki volt az első magyar űrhajós?

Játék lezárása:

  • Amíg el nem fogynak a kérdések, addig lehet játszani.
  • Több kör is indítható a bomba felrobbanása után, amíg élvezetes.

A játékvezetés során érdemes figyelni:

  • Ha a gyerekek igénylik, akkor lehet kiesősen is játszani, tehát, az esik ki, akinél felrobban a bomba.
  • Akkor jó, ha gyorsan pörög a játék. Érdemes leginkább olyan kérdéseket választani, amelyek egy-egy tananyag ismétlésére, gyakorlására, elmélyítésére szolgálnak.

Feldolgozást segítő kérdések:

  • Hogy érezted magad játék közben?
  • Mennyire érezted nehéznek a feladatot? Miért?
  • Tudtál válaszolni a kérdésekre?
  • Sikerült elkerülnöd a bomba felrobbanását?
  • Tanultál újat, amit eddig még nem tudtál? Mi volt az?
  • Neked lenne ötleted, hogy milyen kérdést lehetne még feltenni a játék során?
  • Volt kedvenc kérdésed? Miért az volt?


Kiemelt kép forrása: pixabay.com