Játékajánló – Ország, város

Az „Ország város” a tanulás elsajátítását elősegítő, elmemozdító játék, amit 12 éven felül gyerekeknek ajánlunk és már 2 játékossal és 1 játékvezetővel nekiláthatunk. A lebonyolításához elegendő egy kisebb helyiség is.

Teendők a játék kezdete előtt (kevesebb mint 5 perc):

  • Játékszabályok, feladatok érthető átadása.
  • Eszközök kiosztása, adott főcímek felírása a papírra.

Eszközigény:

  • Papír
  • Íróeszköz

Játék leírása:

A gyerekek felírják a lap tetejére egymás mellé a következő főcímeket: Ország, város, fiú, lány, növény, állat, tárgy, mesehős. A kategóriákat más szabadon választott ötlet alapján bátran lehet változtatni, például ki lehet cserélni, vagy egészíteni: híres ember, tantárgy, sportág, közlekedési eszköz stb.

Minden kör elején más gyermek kezdi el mondani az Abc-t, de csak az első betűt mondja hangosan, a többit hang nélkül magában folytatja. A mellette ülő gyermek állítja meg úgy, hogy azt mondja: „STOP”.

Ezt saját belátása szerint bármikor bemondhatja. Ekkor az Abc-t mondó gyermek elmondja, hogy éppen melyik betűnél tartott, amikor megállították. Például „M”.

A gyerekeknek a megadott betűvel kell minden kategóriára írni valamit: például Magyarország, Miskolc, Máté, Mónika, Muskátli, Mókus, Mézesbödön, Micimackó.

A játék elején meghatározhatjuk, hogy minden kategóriába csak 1-et kell írni, vagy esetleg lehet többet is, ha tudnak a gyerekek.

A leggyorsabb gyermek bemondja ha készen van, ilyenkor mindenki befejezi a kitöltést, és összehasonlítjuk az eredményeket. Ha olyan dolgot írt valaki, ami megegyezik egyik (vagy több) társával, azt a megoldást ki kell húzni, az nem számít pontnak. Így számoljuk össze, kinek hány pontja lett az adott fordulóban.

A játékot úgy is lehet játszani, hogy minden gyermeket megvárunk amíg elkészül, viszont akkor a játék elején meg kell határozni pontosan, mennyit írhatnak a kategóriákhoz, hogy igazságos legyen.

Játék lezárása:

  • Érdemes több fordulót játszani.
  • Addig játszható, amíg élvezetes.
  • A játékot az nyeri, aki a legtöbb pontot szerezte.

A játékvezetés során érdemes figyelni:

  • Előfordul, hogy egy gyerek túl sokára mondja azt, hogy „STOP”, ilyenkor az Abc-t mondó gyermek nyugodtan újrakezdheti a felsorolást (viszont érdemes akkor nem hangosan mondani az első betűt). Mindenki más tempóban tudja végig mondani a betűket, éppen ezért izgalmas a játék.
  • Ha olyan betű jön ki, ami már volt, akkor nyugodtan újra lehet mondani.
  • Ha olyan betű kerül ki, mint pl. A vagy C, akkor oda lehet kapcsolni más szorosan hozzá tartozó betűt is, tehát meghatározhatjuk, hogy A-Á, vagy C-Cs-vel is lehet megoldásokat írni.

Feldolgozást segítő kérdések:

  • Hogy érezted magad játék közben?
  • Mennyire volt nehéz a játék? Miért?
  • Hány pontot szereztél?
  • Hallottál, tanultál új dolgokat, amiket eddig még nem ismertél (pl. egy új városnevet)?