2019-BEN ELŐSZÖR KÉTSZER IS EGYÜTT TÁBOROZTAK A MAGYAR ÉS KÜLHONI GYEREKEK ERDÉLYBEN

2019-ben először két alkalommal a nemzeti összetartozás jegyében, együtt Erzsébet-táborozhattak a magyar és az erdélyi magyar gyermekek. 2019 augusztusának végéig mintegy 30 ezren nyaralhattak egyhetes turnusokban a Balatonnál, 1500 táborozó pedig Erdélyben üdülhetett. A napi ötszöri étkezés mellett a tartalmas programokról és kirándulásokról, valamint az oda- és visszautazásról is a szervező Erzsébet Alapítvány gondoskodott.

A 2019-es szünidőben minden vasárnap Budapestről, a Keleti pályaudvarról indult az a vonat Erdélybe, amelynek három kocsiját az Erzsébet-táborozók vették birtokba hétről hétre. A táborozók hétfőn kora reggel érkeztek meg a gyergyószentmiklósi pályaudvarra, ahonnan ingyenes külön buszokkal jutottak el a Hargita megyei nyaralás helyszínére.

2019-ben a 6. turnusban  Ceglédről 47, Szombathelyről 35 diák utazott Erdélybe, akik a Kovászna megyei Esztelnekről érkező 48 erdélyi magyar társukkal együtt vakációztak az Ivó településen lévő táborban. 2019. július 28-án pedig Pusztaföldvárról, Szentgálról és Vámosmikoláról utaztak gyerekek Erdélybe, ahol nagyváradi diákokkal együtt táboroztak augusztus 3-ig, összesen mintegy 150-en.

A 9-14 év közötti gyermekek a táborban megismerhették egymás hagyományait, közösségként alkothattak, sportolhattak. Esténként koncertek, kulturális előadások várták a diákcsoportokat. A gyermekek vadasparkba kirándultak, a Parajdi sóbányába, Korondra, a Csíksomlyói Kegytemplomhoz, a Csíki Székely Múzeumba és Székelyudvarhelyre is együtt látogattak el a tábori hét során.

A 2019. évi hétnapos hatéjszakás erdélyi táborozás, a teljes ellátás, az összes program és az utazás is mindössze 1.000 Ft-os kiadást jelentett a családok számára.