4 ÉV, 24 EZER VENDÉG: 2019-BEN HAGYOMÁNNYÁ VÁLT AZ ERZSÉBET-KARÁCSONY

Különleges mesevilágba csöppent 2019. december 11-13. között összesen több mint 7000 gyermek, akik az ország 600 különböző pontjáról érkeztek a 2019. évi Erzsébet-karácsonyra. Az ünnepi gyermekprogramok 2016 óta az Erzsébet Táborok részei, és évről évre különböző budapesti helyszíneken valósulnak meg a karácsonyi kulturális és szórakoztató programok. Az iskolások 2019-ben a Fővárosi Nagycirkusz Hófödte Álom – Ősi cirkuszi mese című műsorát tekinthették meg az Erzsébet Táborok vendégeként. Az Erzsébet-karácsonynak 2016 és 2019 között összesen 24 ezer vendége volt.

„Amikor kijöttek a gyerekek, akkor rögtön azt mondták, hogy „Tanár néni ez nagyon jó volt!” Ha megkérdezném, hogy melyik volt a kedvenc jelenetük, szerintem nem tudnák megmondani, de még én sem, mert vagy tátott szájjal néztem, vagy végig nevettem a bohócos jeleneteket, úgyhogy én odáig voltam, meg vissza.” Hajdu Henrietta intézményvezető, Encsencs-Penészlek-Nyírvasvári Általános Iskola

A 2019. évi Erzsébet-karácsony három napján keresztül, hat alkalommal találkozhattak egy időben mintegy 1200-an az „idő királyával” és gyermekeivel – a bolondos hónapokkal –, miközben az igaz szerelem kalandos története bontakozott ki, majd teljesült be a hatalmas hóruha alatt rejlő varázserejű kristálynak köszönhetően: művészek, artisták, akrobaták, zsonglőrök és bohócok, lélegzetelállító mutatványok kápráztatták el a gyerekeket.

A közönség soraiban foglalhattak helyet azok a gyermekek is, akik az Erzsébet Táborok 2019-es kreatív alkotói pályázatán képzőművészeti, közösségi média és hír kategóriában első, második vagy harmadik helyezést értek el. A 2019. december 13-i Erzsébet-karácsonyon a nyertes alkotók átvették elismerő oklevelüket.