Hagyományos húsvéti ételek

Hagyományos húsvéti ételek


A koronavírus-járvány miatt nem tanácsos elhagyni a lakóhelyünket és közösen sem tudunk most húsvétkor úgy ünnepelni, ahogyan szoktunk. Ám a húsvéthoz nem csak a szabadtéri programok, hanem a hagyományos húsvéti ételek is hozzátartoznak. Ebben a cikkben szeretnénk néhány ötletet adni a menühöz.

 

Fonott kalács


Hozzávalók:

50 dkg liszt

10 dkg vaj

5 dkg mazsola

3 dl tej

2 dkg élesztő

2 tojás

2 evőkanál kristálycukor

  • Az élesztőt fél deci langyos, picit cukros tejben felfuttatjuk, amíg habosodni nem kezd.
  • Dolgozzuk össze a liszttel a cukorral, a langyos tejjel, a vajjal, egy tojással és a csipet sóval. Végül adjuk hozzá a mazsolát is. A tészta akkor jó, ha sima.
  • Hintsük meg a tetejét liszttel, és konyharuhával takarjuk le, majd hagyjuk megkelni.
  • Lisztezett deszkán szedjük három egyenlő részre, és sodorjuk őket a tepsi hosszára.
  • A tetejét kenjük meg a másik, felvert tojással, és hagyjuk újra pihenni kb. 20 percig.
  • Ha megkelt, ismét kenjük be és előmelegített sütőben süssük meg.

 

 

 

Főtt sonka


Hozzávalók:

1,2 kg hagyományos füstölésű, kötözött sonka

ecetes torma

bors

víz

  • A sonkát fél napra áztassuk hideg vízben.
  • Öntsük le róla az állott vizet, majd frissel engedjük fel egészen addig, míg el nem lepi a sonkát.
  • Lassú tűzön legalább 2 órán át főzzük.
  • Ízlés szerint borsozzuk.
  • Ha elkészült, hagyjuk a vízben kihűlni.
  • Mielőtt kiszedjük a sonkát, mindenképp szedjük le a tetején lévő zsiradékot.
  • Ecetes tormával, szeletelve tálaljuk.

 

 

 

Sült báránycomb rozmaringgal és fokhagymával


Hozzávalók:

egy 2,5 kg-os báránycomb

2 gerezd fokhagyma

olívaolaj

rozmaring

  • A húst alaposan mossuk meg.
  • A bőrös részét 12 helyen vágjuk be.
  • A fokhagymákat vágjuk félbe hosszában, és a rozmaringgal együtt dugdossuk a bevágásokba.
  • Kenjük be a húst olívaolajjal, és ízlés szerint sózzuk.
  • Előmelegített sütőben kezdjük el sütni, majd vegyük vissza a hőfokot.
  • Időnként a húslével locsoljuk meg a húst.
  • Amikor elkészült, tegyük egy deszkára és takarjuk le fóliával.
  • Pihentesd így körülbelül 20 percig, majd tálalható.

 

 

    Sárgatúró


Hozzávalók:

1 liter tej

10 tojás

2 csomag vaníliás cukor

1 evőkanál cukor

csipet só

  • A tejet forraljuk fel.
  • A tojásokat a cukorral, a vaníliás cukorral és a csipet sóval keverjük ki alaposan.
  • Folytonos kavargatás mellett öntsük a tejhez, és forraljuk addig, míg a massza össze nem áll, közben végig kavargassuk.
  • Ezután kössük egy sűrűn szőtt vászonkendőbe, és akasszuk fel, hogy a savó kifolyjon belőle.
  • Ha kifolyt, tegyük a hűtőbe.
  • Szeletelve, a sonkával együtt javasolt tálalni.