Játék – Közlekedés

A közlekedés témakörén belül számos olyan játék van, amely egy kis fantáziával otthon is bármikor játszható. Ezek közül mutatunk be néhányat, melyek nem igényelnek nagy előkészületet, sem sok eszközt. A bemutatott játékok és foglalkoztató feladatok segítségével a gyermekek könnyedén tanulhatnak a közlekedés szabályairól és az alapvető jelzésekről, valamint a forgalom irányítását szolgáló táblákról is.

 

Forma-1


Minden játékosnak adjunk egy-egy járművet, melyre előzőleg ráerősítünk egy 2 méter hosszú fonalat. A fonal másik végéhez pedig kössünk hozzá egy ceruzát. Az előre közösen megbeszélt jelre a gyerekeknek a ceruzát forgatva kezdjék el feltekerni a fonalakat, melynek köszönhetően magukhoz húzzák a járművüket. Az lesz a játék győztese, aki elsőként ér célba az autójával, vagyis a leggyorsabban tekeri fel a fonalat.

 

Autósiskola


Ennél a játéknál fontos, hogy a részvevők párban legyenek. Az egyik gyermek legyen az autó, a másik gyermek (vagy játékvezető) pedig a sofőr. A sofőr álljon az „autó” mögé, kezeit tegye a társa vállára, az „autó” szemei pedig legyenek bekötve. Az előre kijelölt pályán, amely lehet a szabadban vagy akár a nappaliban, az akadályokat kerülgetve a sofőr irányítja az „autó” haladását:

  • a balra kanyarodást a bal váll szorításával jelzi,
  • a jobbra kanyarodást a jobb váll szorításával jelzi,
  • előre haladáshoz kétszer megpaskolja két kezével a társa vállát,
  • hátrafelé haladáshoz háromszor paskolja meg a társa vállát;
  • megálláskor pedig a társa fejére teszi a kezét.

Szerepcserével, új párok választásával vagy akár az autósiskola akadálypályájának átalakításával folytathatjuk a játékot.

 

Figyelj a táblára!


A szabadban vagy a szobában egy előre kijelölt biztonságos játéktéren a gyermekek szabadon futkározhatnak mindaddig, amíg a játékvezető (szülő, óvónő vagy az egyik társuk) zöld táblát emel a magasba. Amennyiben a zöld jelzés helyett a piros tábla kerül a magasba, akkor a játékosoknak meg kell állniuk. Nagyon fontos, hogy a részvevők jól figyeljenek és vigyázzanak egymásra, hívjuk fel a figyelmüket a játék elején a biztonságos „közlekedésre”. Szaladgálás közben buzdítsuk őket, hogy kormányozzanak kezükkel, nagyobb gyermekek használjanak „dudát”, indexeljenek a kezükkel.

 

Plakátkészítés


Újságból vágjunk ki járműveket ábrázoló képeket, majd azokból készítsünk egy plakátot. Közben nézegessük és beszélgessünk róla, hogy pl. ki vágta ki a leggyorsabb járművet, ki a leghosszabbat, melyik megy két keréken? 

  • Az alább látható járművek esetében meg kell találni, hogy hol közlekednek. A bal oldalon szereplő eszközöket össze kell párosítani a jobb oldalon található lehetőségekkel. Ha mód van rá, ki is lehet nyomtatni a képet, majd kiszínezni azt a járművet, amellyel utazott már a gyermek.

(Forrás: Tappancs ovi: Pedagógus kiadás, XVI. évfolyam 6. szám)

 

Ennél a feladatnál, azt a manót kell kiválasztani a képen, amelyik helyesen, a szabályoknak megfelelően közlekedik

(Forrás: Mini Manó gyermekmagazin, IV. évfolyam 4. szám)

 

A képen szereplő táblák közül azokat kell kiválasztani, amelyek kék színűek a valóságban, majd azokat is kiválaszthatjuk, amelyek piros színűek. Beszéljük meg, hogy melyik tábla mit jelent a közlekedésben. Az alsó képen pedig a jelzőlámpákra vonatkozóan kell a megfelelő színezést alkalmazni. Abban az esetben, ha van rá lehetőségünk, nyomtassuk ki a képeket, majd a gyermekek színezzék ki azokat a megfelelő színekkel.

(Forrás: Mini Manó gyermekmagazin, IV. évfolyam 4. szám)

 

(Forrás: Mini Manó gyermekmagazin, IV. évfolyam 4. szám)