A CSALÁDOK ELMONDTÁK, HOGY IGAZÁBÓL MIT IS GONDOLNAK

Családi Erzsébet-tábor Zánkán

 

„Szerintem az a legfontosabb egy család életében, hogy közös élmények legyenek, közös programok, mert a gyerekek ezekre fognak emlékezni mindig.”

„A gyerekekért élünk, ezért tettük meg ezt a nagy utat!”

„Nagyon menő a menzás reggeli, ebéd, vacsora, mert lehet tálcával sorban állni és ilyet nem lehet otthon csinálni, csak táborban.”

„Visszajöttek az emlékek, tök jó! Picit megint gyerek az ember.”

„A gyerekek el vannak ájulva tőle, nagyon elégedettek vagyunk!”

 

A gyermekek 2018. március 9. és 11. között ismét különleges táborban vehettek részt: szüleikkel, nagyszüleikkel, testvéreikkel együtt kapcsolódhattak ki Zánkán a Családi Erzsébet-táborban.

A 2018-ban második alkalommal megrendezett Családi Erzsébet-táborba Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára is ellátogatott. Novák Katalin elmondta, a Családok évében tíz hétvégén át, összesen ezer család üdülhet a Családi Erzsébet-táborokban. „Bízunk abban, hogy ezzel is egy nagyon tartalmas szórakozást, kikapcsolódást tudunk biztosítani mindenkinek, hiszen a Családok évében is a családok vannak a középpontban” – tette hozzá az államtitkár.

A táborok kormányzati támogatással valósultak meg, a családi táborokban történő részvétel pedig nagyfokú összefogáson alapszik: a szervező Erzsébet Alapítvány a Nagycsaládosok Országos Egyesületével, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvánnyal, a Katolikus Karitásszal, a Református Szeretetszolgálattal és a Máltai Szeretetszolgálattal működött együtt.

A tavaszi családi hétvége egyes programjai a március 15-i nemzeti ünnephez illeszkedtek. Számos hagyományos mesterséget próbálhattak ki a táborozók, amelyeken keresztül az 1848-as forradalom jelképei elevenedhettek meg: kötélverő mester által készített nemzeti színű zsinórokból sodorhattak karkötőt, nemezeléssel saját kokárdát alkothattak vagy a Tizenkét pontot is elkészíthették merített papíron. Az idő kegyes volt, így a családok nagy számban vettek részt a szabadtéri hagyományőrző programon is, amely szombat délután egy 1848-as ágyú másolatának eldördülésével, majd autentikus viseletbe öltözött huszárok felvonulásával vette kezdetét. Gyermekek és felnőttek egyaránt megismerkedhettek a huszárok öltözékével, fegyvereivel, korabeli eszközökkel, de a vállalkozó kedvű vendégek huszártoborzón is részt vettek. Közkedvelt volt a nosztalgiafotózás, amely a múltba repítette a családokat, de volt olyan táborozó, aki nem a múltba, hanem a magasba vágyott: az egyik 7 éves kislány kedvence például a falmászás volt.

A játékos programokból sem volt hiány a hétvége során: többek között ugrálóvár, óriás csúszda, pingpong, csocsó, trükkös bicikli, hoverboard várta az örökmozgókat. A gyermekek kézműves foglalkozásokon mutathatták meg kreativitásukat, de a játékterem is nagyon népszerű volt. Egészen pici, pár hónapos babák és pár éves gyermekek is voltak a Zánkai Erzsébet-táborban: számukra babaszínház, arcfestés garantálta a vidámságot. Ezeken felül családi mozizás, bűvész show és csillagles is szerepelt a programok között. Zenés műsorból sem volt hiány: Vastag Csaba táncoltatta meg a családokat a tábor első estéjén. A fergeteges koncert után pedig még pingpongozásra is maradt energia.

A családok az ország különböző pontjairól érkeztek 2018. március 9-11. között a Családi Erzsébet-táborba: Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Veszprém és Zala megyéből is voltak résztvevők.

„Kifejezetten örülök, hogy társadalmi szinten hangsúlyt kap, hogy nem csak egy-egy családnak, egy-egy párnak vagy egy-egy településnek fontos az, hogy a közösségek növekedjenek, gyarapodjanak, hanem ez össztársadalmi szinten is érték, deklarálva van. Így, hogy ez az év Családok évének lett nyilvánítva, úgy gondolom, hogy hangsúlyt kap egy olyan dolog, ami bizony fontos – mondta Makó Judit, aki 5 gyermekével és férjével együtt vett részt március első családi táborában, Zánkán.