Ajánló – Országos Kéktúra

Országos Kéktúra


 

Az Országos Kékkör, ismertebb nevén Kéktúra Magyarország leghosszabb és legváltozatosabb túraútjait fűzi össze. A Kéktúra a Vas megyei Írott-kő és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hollóháza között több mint  1168 kilométer hosszan, huszonhét szakaszra felosztva, 152 pecsételőhellyel vezet minket végig hazánk 79 kistáján. Magyarország és Európa első hosszú távú turistaútjának célja, hogy a jelvényszerző túra résztvevői a rendszeres természetjáráson és sportoláson túl megismerjék hazánk föld- és vízrajzát, állatvilágát és természeti szépségeit, tájait, lakóinak életét, országunk történelmét, kulturális kincseit.

A Kéktúra teljesítése a legszebb kihívás egy természetjáró életében. Nagyszerűségét az adja, hogy szinte bárhol nekikezdhetünk, nincs más tennivalónk, csak a kék jelzést kell követnünk. Ha még nem igazán tudjuk, hol is kezdjünk bele a turistaútba, vagy kevésbé vagyunk jártasak a túrázásban, akkor segítségünkre lehet egy nagyszerű applikáció, amelyet kifejezetten erre a célra fejlesztettek. Az alkalmazásban  megtalálható a Kéktúra pecsételőpontjainak leírása, fényképekkel, címmel és GPS (Globális Helymeghatározó Rendszer) koordinátákkal, hasznos megjegyzésekkel. Az applikáció kiszámítja a pecsételőhelyek és az aktuális helyzetünk közti távolságot, jelöli a szintkülönbségeket és a túraszakaszok hosszúságát, így erőnlétünknek megfelelő szakaszt tudunk választani. Emellett nyilvántarthatjuk benne a már teljesített és a még teljesítés alatt álló túraútvonalakat, így nyomon követhetjük, hogy hány százalékban hajtottuk végre a Kéktúrát, és mennyi út áll még előttünk. Az Országos Kéktúra teljesítését a Magyar Természetjáró Szövetség által kiadott igazolófüzetben történő bélyegzéssel és dátumozással lehet igazolni, így az applikáció nem tartalmazza az igazolófüzetet. Az online és postai úton szerezhető be a szövetségtől.

A Szakaszok menüpont alatt 27 túraszakaszt láthatunk, feltüntetve a szinteket és a túra hosszát. Amennyiben kiválasztunk egy túrát az adatok kiegészülnek a Magyar Természetjáró Szövetség által becsült idővel, amely alatt a túra teljesíthető. Amennyiben a túrát végrehajtottuk, úgy azt megjelölhetjük az alkalmazásban. A balról kinyíló navigációs menüben láthatunk egy statisztikát is a túraútvonalakról (szakaszok, pecsétek, hossz, százalék). Azt, hogy pontosan mi jelenjen meg a Beállítások menüpontban, tudjuk szabályozni.

A Pecsételőhelyek menüpontban megtalálható az összes pecsét pont (bélyegző pont). A pecsétek kódja mellett az applikáció szöveges tájékoztatást is nyújt a pecsét helyéről (internetkapcsolat esetén az Országos Kéktúra által közétett képeket is megjeleníti). Amennyiben kiválasztunk egy konkrét pecsételőpontot, az alkalmazás mutatja a köztünk és a pecsételő hely közötti távolságot, így tudunk tervezni azzal, hogy még mennyit kell gyalogolnunk a következő állomásig. Ebben a menüpontban a pecsét pozícióját a telefonra telepített bármely térkép alkalmazással meg lehet nyitni, így mindenki a neki tetsző térképes alkalmazást használhatja. Ugyanakkor az applikáció tartalmaz egy beépített Térképet és egy Tervezőt is. A Térkép segítségével az aktuális helyzetünkről tudunk tájékozódni. A Tervező használatával pedig a kiindulási és a cél útvonal megadásával kapunk részletes tájékoztatást a megadott két útvonal közötti távolságról, a domborzatról, a szintemelkedésről, valamint arról, hogy mennyi idő alatt fogjuk várhatóan teljesíteni az általunk kijelölt turistautat.

 

A Kéktúrára hat éves kortól bárki vállalkozhat, és nincs időkorlát annak teljesítésére. A túrázás tökéletes kiegészítője az applikáció, amely modern korunk népszerű digitális funkcióit is tartalmazza. Az applikációt az App Store-ból és a Google Play áruházakból is letölthetjük, Android és iOS rendszereken is fut.

 

A Magyar Természetjáró Szövetség a kisebb korosztályra is gondolva a Kéktúra mellett Gyermektúra jelvényszerző túrasorozatot is indított a 6-14 éves korosztály számára, 9 tájegységre bontott, 300 km-re csökkentett távolságon. Amennyiben a Gyermekkéktúra résztvevői egy-egy tájegységen belül legalább 50 km-t megtettek, teljesítményükért elnyerhetik a Gyermekkéktúra tájegységi jelvényt. Ha a végigjárt útvonalak hossza eléri a 300 km-t, a nevezettek kiérdemlik a Gyermekkéktúra jelvényt is. A Gyermekkéktúra jelvények teljes mértékben ingyenesek. Tehát a fő jelvény mellett, a tájegységi szakaszjelvényekhez is térítésmentesen juthatnak az arra hivatott teljesítők. A Gyermekkéktúra teljesítését igagazoló füzetet a Magyar Természetjáró Szövetség központjába kell eljuttatni, ahol a teljesítést ellenőrzik, dokumentálják. Ezután a Gyermekkéktúra jelvényét és/vagy a tájegységi szakaszok jelvényeit a Szövetségnél lehet átvenni. A Gyermekkéktúra keretében teljesített útvonalak beszámítanak az Országos Kéktúra teljesítésébe is – írja a kektura.hu oldal.

 

Az Országos Kéktúra applikáció használatának menete


Google Play áruházból történő telepítés (tablet, okostelefon):

  1. Google Play áruház megnyitása
  2. Országos Kéktúra elnevezésű alkalmazás megkeresése a keresőben
  3. Országos Kéktúra elnevezésű alkalmazás telepítése
  4. Országos Kéktúra elnevezésű alkalmazás használata

App Store-ból történő telepítés (tablet, okostelefon):

  1. App Store alkalmazás megnyitása
  2. Kéktúra elnevezésű alkalmazás megkeresése a keresőben
  3. Kéktúra elnevezésű alkalmazás telepítése
  4. Kéktúra elnevezésű alkalmazás használata

 

Forrás (kép és tartalom):
http://www.kektura.hu/
https://play.google.com/store/apps/details?id=com.herfli.kektura
https://apps.apple.com/us/app/k%C3%A9kt%C3%BAra/id1489466225
http://herfli.hu/orszagos-kektura-android-app/
https://www.termeszetjaro.hu/hu/tour/toebbnapos-gyalogtura/orszagos-kektura/23265051/
p
ixabay.com