Elkezdődött a balaton-parti, tábori vakáció
korok dots oval

Javában tartanak a nyári Erzsébet-táborok, amelyek között napközi, családi, gyógyító, diabétesz és erdélyi táborok is vannak. A zánkai és a fonyódligeti Erzsébet-tábor is telt házzal működik, ezekbe a Balaton-parti táborokban 10-10 héten át, egészen augusztus 26-ig összesen mintegy 35 ezer táborozót vár a szervező Erzsébet Alapítvány.

Az Erzsébet Alapítvány a hitvallásának és a célkitűzéseknek megfelelően a nyári tanítási szünet ideje alatt kiemelt módon biztosítja a rászoruló gyermekek, közöttük hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű, valamint rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, továbbá sajátos nevelési igényű gyermekek balatoni Élménytáboroztatását. Nagy létszámban táboroznak idén gyermekotthonokban, illetve nevelőszülői családokban elhelyezett gyermekek a Balatonnál.

Ahogyan a gyermekekkel érkező kísérő fogalmazott:

quote

„A gyerekeknek fontos tapasztalás, hogy a táborban együtt vannak hasonló sorsú társaikkal és nincsenek egyedül, így barátokat szereznek. Hosszú vonatúton, Miskolcról érkeztünk és már a vonaton elkezdtek ismerkedni, együtt kártyáztunk, játszottunk. Nagyon klasszul összejöttek a gyerekek!”

Az Erzsébet-táborok programjai 5 alappillérre épülnek, ezek a magyarság és honismeret, a sport, a tudomány, a kultúra és a kereszténység.

A programok aktív részvételre épülő, élményalapú foglalkozások, melyek között vannak hagyományőrző, közösségépítő, kulturális, sport-, ismeretterjesztő és digitális kompetenciát fejlesztő programok is. A gyerekekre többek között íjászat, lasertag, kalandparkok, középkori csatajátékok, 3D-s, LEGO robot és informatikai foglalkozások, médiaműhely, sportprogramok, csillagászat, kézműves műhely, színjátszás, sétahajózás, sárkányhajózás, katamarán vitorlázás, szinkronfoglalkozás, Hősök napja, mozi, komoly- és könnyűzenei koncertek, valamint színházi és idén először cirkuszi előadás is vár.

quote

„A cirkusz valami fantasztikus volt és nem csak a gyerekeknek, még nekünk felnőtteknek is! Nem kell elutazni, hogy részt vegyünk egy-egy programon, mert minden itt van egy helyen. Hatalmas dolog, amit itt átélünk, a gyerekeknek pedig kincs az életükben.

– osztotta meg velünk gondolatait egy gyerekekkel érkező kísérő.
Hozzátette:

quote

„Sok gyerek van itt, aki még soha nem járt a Balatonnál, nekik ez óriási élmény. Volt, aki át sem vette a fürdőnadrágját, úgy, ahogy volt, ruhástól futott a Balatonba.”

Az Erzsébet-táborokban a szervezők élményalapú programokkal és tábori foglalkozásokkal olyan nemformális tanulási lehetőségeket biztosítanak, amelyek által a gyermekek motiváltabbakká válhatnak a tanulásra, és ösztönzést kaphatnak a tanulmányaik befejezésére, valamint a szakmaszerzésre vagy a továbbtanulásra. Cél, hogy a gyermekek a közösségépítés és a kikapcsolódás mellett új ismereteket is szerezzenek és olyan digitális eszközöket ismerhessenek meg, amelyekkel esetleg még nem találkoztak (például robotokkal, 3D nyomtatóval).

quote

„Szerintem itt megélik azt, hogy mindez értük van. Nagy odafigyelést kapnak mindenkitől. A TESO-k nagyon felkészültek, bármikor lehet rájuk számítani, hiszen ők mindenhol ott vannak.

– mondta egy kísérő

Az Erzsébet Alapítvány arra törekszik, hogy az Erzsébet-táborokban a gyerekek olyan programokon vehessenek részt, amelyekből mentálisan is töltekezhetnek. A programok önbizalmat is adnak, hiszen a gyerekek sok esetben a játékok közben jönnek rá, hogy mi mindenre képesek, mennyi mindent el tudnak érni. A tábori élmények mellett így sikerélményekkel és lelki többlettel térhetnek haza.

2021 óta a TESTVÉR-ek (szerzetesek, katekéták, diakónusok és lelkészek) bevonásával még nagyobb hangsúlyt kap a keresztény szellemiség a balatoni Élménytáborokban. A lelki programok szabadon látogathatóak. A TESTVÉR-ek elmondták, hogy a gyerekek nyitottak és vevők a keresztény témákra. Hozzátették, hogy azokkal a táborozókkal is nagyon jól el tudnak beszélgetni, akik nem vallásosak. Sőt, vannak olyanok is, akik az első naptól visszajárnak a TESTVÉR-ekhez.

2022-ben már 10 éve annak, hogy a magyar gyermekek és családok szolgálatában áll a program. Ez idő alatt mintegy 1 millióan vettek részt valamilyen típusú Erzsébet-táborban.