Társadalmunkban fontos, hogy a gyermekek elsajátítsák a tudatos médiahasználat alapjait, mellyel csökkenteni tudják az online környezetben lévő kockázatokat, ugyanakkor az internet által nyújtott lehetőségeket megtanulják helyesen használni.

A nyári Élménytáborokban ezen készségek élményalapú fejlesztését gyakorolhatták a táborozók a Médiafoglalkozás elnevezésű programon, mely 4 témakörből áll a megcélzott korosztályok igényeihez, valamint a médiahasználati jellemzőihez igazodva.

A 10-12 éves korosztály két foglalkozáson szerezhet új ismereteket, tapasztalatot. Az első foglalkozás során megtanulhatják a médiaszövegek létrehozásának folyamatát, a mozgókép optikai alapjait: 3 fős csoportokban tabletek és a Stop Motion Studio alkalmazás használatával tárgyanimációt, gyurmafilmet készíthetnek, melynek során szabadjára engedhetik kreativitásukat. Majd olyan ismereteket szerezhetnek, mint a láthatóság beállítása az online platformokon, a digitális lábnyom tudatos alakítása, nyomozás a digitális lábnyom alapján, fiókvédelem. Ez a szabadulószoba játék keretében helyezi a hangsúlyt az ismeretátadásra és képességfejlesztésre: „akkor szabadulsz, ha már elég tudatos vagy az online térben a személyes adataid megosztása során.”

A 13-16 éves korosztály részére tartott első foglalkozás célja, hogy a hamis, megtévesztő információkat felismerjék, ezáltal tudatosabb információfogyasztásra tudjanak törekedni a mindennapok során. A játék példákon keresztül ébreszti fel a gyerekek kíváncsiságát a tények ellenőrzésének és az információ megfelelő szűrésének gyakorlata iránt. Ezután a napjainkban népszerű influenszerek munkájának egyes elemeibe pillanthatnak be a táborozók. Megismerhetik a brandépítés folyamatát a különböző médiaszövegek megalkotásának módjait, valamint a sikeres influenszerek mögött működő stábok munkáját. A csoportok közösen találnak ki influenszer karaktereket, majd egy green box használatával az influenszer karakterét leginkább kifejező képi kompozíciók, közösségi médiaposztok és reklámüzenetek kerülnek bele a karakter portfóliójába.

A Médiafoglalkozás segíti a szociális kompetenciák fejlesztését, lehetőséget nyújt az ön- és társismeret, szociális készségek, társas kapcsolatok fejlesztésére. A kooperatív, kiscsoportos feladatokra épülő feladatok támogatják a közösségi együttműködést segítő és a szociális hátrányok csökkentését szolgáló tanulói közösségépítést, valamint a közösségi képesség fejlődését, az önelfogadást, a társakkal való hatékony együttműködésben rejlő előnyök megtapasztalását. A programban az egyes alkotótevékenységek lehetőséget kínálnak a kreativitás megélésére és fejlesztésére.