Színjátszás az Erzsébet-táborban

A népszerű program az R-J-R, azaz Ráhangolódás-Jelentésteremtés-Reflektálás modell alapján épült fel. A nagy érdeklődésre való tekintettel a foglalkozást hétfőtől csütörtökig, a délelőtti és a délutáni idősávokban is megszervezte az Erzsébet Alapítvány. A programot képzett TESO-k (Tábori Együttélést Segítő Operatív munkatársak) tartották.

A foglalkozás elején bemelegítő játékokkal teremtették meg a SzínjátszóTESO-k azt a laza, bizalmi légkört, melyben a gyerekek feloldódhattak és átadhatták magukat a színjátszás örömének. Labda dobálóssal és a szemkontaktus felvételét, valamint megtartását gyakorló ismerkedési játékokkal érték el, hogy a táborozók magukra és társaikra koncentráljanak, ha pedig még nem ismerték egymást, sikerüljön egymásra hangolódniuk.

A gyermekek a koncentrációt és az egymásra figyelést elősegítő játékokon keresztül megtapasztalhatták, milyen fontos is a színészek világában például a szemkontaktus, hogyan jelezhetnek ezáltal egymásnak akár a színpadon, előadás közben is.

A foglalkozás egyik részeként a gyerekek körbe álltak, és egyesével elmondták a nevüket, majd mutattak egy általuk kitalált mozdulatsort, amelyet a többieknek utánozniuk kellett. Ezt követően párba álltak, és a rendelkezésre álló jelmezekből és kiegészítőkből egyet választottak, melyhez páronként egy-egy történetet találtak ki három kérdés megválaszolásával.

Minden történet választ adott arra, hogy az adott pár kit vagy kiket személyesít meg, honnan és milyen célból érkeztek az Erzsébet-táborba. A gyerekek fantáziájára volt bízva, hogy milyen mesét találnak ki, így természetesen nagyon vicces történetek kerekedtek, melyek megalapozták a jó hangulatot. Így fordulhatott elő, hogy „a hírek szerint a Marsról is érkeztek táborozók a zánkai színjátszó foglalkozásra”.

Majd elérkezett a jelmezek ideje! A gyerekek kiválasztották, hogy minek öltöznek be, majd közösen egy lánctörténetet meséltek el úgy, hogy ki-ki a saját megformált karakterének megfelelően hozzátett egy mondatot, ügyelve arra, hogy a végére egy kerek mese formálódjon.

A foglalkozás csúcspontját a „Kalaprablás” nevű játék jelentette, mely során két táborozó kalappal a fején leült a terem közepére, és a SzínjátszóTESO által megszabott karaktereket megszemélyesítve beszélgettek egészen addig, amíg a játékmester jelt nem adott arra, hogy itt a kalaprablás ideje. Ekkor a két szereplő egymás figyelmét elterelve próbálta megszerezni a másik kalapját. Amennyiben sikerrel jártak, átadták a helyüket a következő párosnak.

A másik közönségkedvenc a „Stoppos” játék volt, amikor két önként jelentkező egy általuk kitalált szituációt játszott el, ám amikor valaki „Stop” szót, kiáltott, akkor kővé dermedtek, majd a bekiabáló az egyik szereplő vállát megérintve leváltotta őt, és egy teljesen új szituációba helyezve folytatta a történetet.

A színjátszó foglalkozások igazán vidám hangulatban teltek, a kezdeti visszahúzódásnak az óra végére már nyoma sem maradt, a gyerekek felszabadultan színészkedtek, szórakoztak. A program játékos módon szolgálta a gyerekek képzelőerejének, beszédtechnikájának, nonverbális kommunikációjának, szókincsének és kellékhasználatának fejlesztését. A foglalkozás során a gyermekek kiléphettek komfortzónájukból, miközben társas kapcsolataik is erősödtek.