Egyszerű de nagyszerű „vizes” játékok

A gyerekek általában nagyon élvezik a vízi vagy a vízhez kapcsolódó játékokat. Ebben a gyűjteményben olyan játékok találhatóak, amelyekben a főszerep a vízé. Többségük lakásban és szabadban egyaránt megvalósítható, és minimális az eszközigényük. A játékok során fejleszthetjük a gyerekek figyelmét, türelmét, egyensúlyérzékét, mozgáskoordinációját.

  • Süllyesztő:

Izgalmas ügyességi játék, melyhez szükség van egy befőttesüveg tetejére, valamint néhány üveggolyóra vagy kavicsra és egy nagyobb edényre, vödörre vagy a kádra. Készítsünk elő egy alkalmas méretű tálba/vödörbe vizet. Helyezzük a befőttesüveg tetejét a víz felszínére, peremével felfelé úsztassuk a vízen. A gyermek kezdje el óvatosan belehelyezni a tetőbe az üveggolyókat/kavicsokat, addig amíg el nem süllyed vagy le nem borul a rakomány. Közben számoljuk együtt az üveggolyókat/kavicsokat, hogy mennyi tárgyat bír el a „hajó”. Több gyermek esetén versenyezzünk, hogy kinek bír el többet a hajója, kinek marad tovább a víz felszínén a csónakja.

  • Színhorgász:

A játék során a kis horgászoknak szükségük van egy merőkanálra vagy lapátkára, nagyobb edényre, vödörre, esetleg kádra, továbbá néhány színes játékfigurára/legóra és poharakra. Annyi pohárra lesz szükség, amennyi színű figurával/legóval játszunk. Például sárga, kék és piros legók esetén 3 pohárra van szükségünk. A figurákat/legókat szórjuk bele a vízbe, majd a gyerekek jelzésre kezdjék el kihalászni a vízből a kincseket a merőkanállal vagy lapátkával.  A kihalászott figurát/legót az arra a színre kijelölt poharakba gyűjtsék!

  • Vízi túra:

Játsszunk különleges vízitúrát. Ennél a játéknál mozgásos tevékenységeket végzünk, így nagyobb térre van szükség, más eszközt nem igényel. Jelöljünk ki egy nagyobb területet, amely maga lesz a tó, majd kezdődhet a vízi kaland:

  • Feküdjenek a gyerekek hasra és utánozzák a mellúszás kartempóját, lábtempóját.
  • Ezután ugorjanak a tó szélétől egészen a tó közepe felé békaugrásban, mint amikor a békák a partról a vízbe csobbannak.
  • Tegyük vízre a hajóinkat. Ekkor egy széket vagy párnát kiteszünk középre. A gyerekek szálljanak be a hajóba, vagyis üljenek a székre vagy párnára terpeszülésben. Utánozzák a karjukkal egyik, majd a másik oldalon az evezés mozdulatait.
  • Húzzák fel a lábukat törökülésbe, fogják meg „csónakjuk” két oldalát. Kikötött a hajójuk és ringatózik a vízen. Billegjenek jobbra-balra, de ne essenek bele a „vízbe”! Közben kérdezzük meg, hogy balról és jobbról, mit látnak a tóparton? Fordítsák is arra a fejüket, amelyik oldalt nézik.
  • Közben a hullámok csendesedhetnek vagy erősödhetnek is. A túra végeztével közösen kössék ki a csónakot, tegyék a helyére a párnát/széket.

Forrás: Tappancs ovi: Pedagógus kiadás, XVI. évfolyam 6. szám

Képek forrása: https://pixabay.com/