Ismerjük meg hazánkat – Debrecen

„Debrecen a cívisváros.” De honnan ered a kifejezés?

„Cívisváros az alföldi nagy mezővárosoknak a megkülönböztető neve, amelyek a szabad királyi városi jogállást megszerezték vagy megközelítették, de polgárságuk döntően földművelő-állattenyésztő paraszti árutermelőkből állt, kereskedő, iparos, értelmiségi foglalkozású elemeik pedig javarészt jobbágyparaszt eredetűek voltak” – olvasható a Néprajzi Lexikonban.

Ennek értelmében, bár a közbeszédben Debrecent illeti ez a jelző, más alföldi városra is illik a megnevezés.

Debrecen Hajdú-Bihar megye megyeszékhelye, hazánk második legnépesebb városa, a régió központja. Kulturálisan igen sokszínű. A honfoglalás koráig számos nép megfordult területén, első írásos emlékek a település nevével a 13. századtól olvashatóak. Debrecent 1361-ben mezővárosi rangra emelték, 1693-tól pedig szabad királyi várossá vált, egész Európában ismert és elismert helynek számított. Ezt a hírnevet rangos vásárairól és az 1538-ban alapított színvonalas oktatásáról híres Debreceni Református Kollégiumának köszönheti, ami a mai napig működik és számos elismert történelmi jelentőségű honfitársunk koptatta itt az iskola padjait. Arany János, Ady Endre, Diószegi Sámuel, Kölcsey Ferenc, Szabó Magda, Szabó Lőrinc és még sorolhatnánk. Egyeteme is kiváló, az ország leghosszabb ideje működő felsőoktatási intézménye.

Ha Debrecenben járunk itt is érdemes egy belvárosi sétával kezdeni és megtekinteni az alföldre jellemző szecessziós épületeket. Ezután a Debreceni Nagytemplomot, a Szent Anna Székesegyházat, a Kossuth teret és a piac utcát, a török megszállás korából fennmaradt zsinagógákat, a Déri Múzeumot és az egyetem főépületét se hagyjuk ki a látnivalók közül. A városban állatkert is található és a környéken kirándulóhelyekből is akad bőven.  Rendezvényei közül kiemelt a Debreceni Virágkarnevál, a Bartók-kórusverseny és a fiatalok kedvence a Campus Fesztivál.

A látnivalókról bővebben:

További linkek:

https://www.debrecen.hu/hu/turista/latnivalok/harmashegyalja-erdei-iskola-es-tanosveny

http://www.zoodebrecen.hu/

Tartalom forrása: https://www.debrecen.hu/hu/turista/cikkek/varostortenet


Kép forrása: pixabay.com