Játék – Ízlelés

A játék jellege: fejlesztő játék

Optimális létszám: 4-8 fő

Résztvevők életkora: 10 év felett

Helyszín: asztal körül ülve

Időtartam: 15 perc játékidő, +15 perc az előkészületekhez

Eszközszükséglet: asztal, székek, fűszerek, gyümölcsök, zöldségek, kések, vágódeszka, tálkák és fogpiszkálók, szalvéta, nedves törlőrongy, kancsó víz, műanyagpoharak vagy mindenki számára szívószál, valamint kendő a szem bekötéséhez.

Baleseti kockázat: alacsony, kivéve, ha a gyermekek is közreműködnek az előkészítésben; ebben az esetben fontos a biztonságos késhasználat ismerete és felügyelete.

Előkészület
Alakítsuk ki a megfelelő játékteret úgy, hogy egy nagyobb asztal – vagy néhány összetolt asztal – köré kényelmesen le tudjanak ülni a játékosok. Az asztalt leteríthetjük a gyerekek által kézművesszakkörön vagy vizuálisnevelés-órán készített festett vagy rajzolt vászonnal, nagyméretű csomagolópapírral. A hozott gyümölcsöket és zöldségeket kis darabokra vágjuk. A szeletelést kisebb gyerekek esetén a játékvezető a játék előkészületeként egymaga végezze el, illetve a felügyeletével a kés balesetmentes
használatának ismertetése után a résztvevőkkel közösen is elvégezhető. A többiek eközben a játékvezető által hozott nem túl erős és irritáló fűszereket (fahéj, őrölt petrezselyem,
ecet stb.) külön kis tálkákba teszik, valamint a már feldarabolt zöldséget és gyümölcsöt fogpiszkálóra szúrva egy tálcára helyezik.

A játék menete

A játék elején célszerű a résztvevőkkel együtt megnevezni az asztalon látható zöldségeket, gyümölcsöket és fűszereket (esetleg tulajdonságaikat, a fűszerek esetén felhasználásukat: mely
ételekben találhatók). Ezután bekötjük az első ember szemét, és valaki választ neki egy gyümölcsöt vagy zöldséget, amit belemárt egy fűszerbe és az illető kezébe ad. Ő megkóstolja, és megpróbálja felismerni. Aki a legtöbbet felismeri, a végén kap egy szegfűszeges narancsot, almát vagy egyéb gyümölcsöt. A kancsó víz és pohár az esetleges kellemetlen ízérzés, félrenyelés miatt szükséges.

Néhány módszertani megjegyzés

A játék a megfigyelő- és leíróképességet is fejleszti az ízlelés során. Tantárgyi integráció lehetősége: vizuálisnevelés-óra keretében megvalósítható a terítéshez szükséges eszközök (terítő, pohárfestés) elkészítése, a zöldségek, gyümölcsök és fűszerek tulajdonságainak megismerése pedig a természetismeret-óra kiegészítését szolgálhatja. Lényeges pedagógiai szempont az egészségre nevelés, valamint az esztétikus terítés.

Szerző: Bányai Sándor élmény- és kalandpedagógiai tréner, a Pécsi Tudományegyetem címzetes egyetemi docense