Játékajánló – Bizalmi akadálypálya

Bizalmi akadálypálya

A „Bizalmi akadálypálya” a kezdeményezőkészséget és a vállalkozói kompetenciát, valamint a bizalmat fejlesztő, érzékenyítő játék. 12 éves kor felett ajánljuk, legalább 5 gyermek részvételével és játékvezető irányításával.

Teendők játék kezdete előtt (kb. 10 perc):

• Ismertessük a gyerekekkel a játékszabályokat és a feladatokat. Mindig bizonyosodjunk meg arról, hogy mindenki érti-e a játék menetét, és hagyjunk lehetőségeket a kérdésekre.
• Rendezzük be a helyszínt, alakítsunk ki egy akadálypályát.

Amire szükség lesz a játék során:

• Kendő
• Székek és asztalok, vagyis bármi, amiből akadályt lehet állítani.

Játék leírása:

• A játék célja az érzékenyítés és a bizalom fejlesztése. A gyerekek megtapasztalhatják, hogy milyen érzés, amikor másokra vagyunk utalva, és kevésbé támaszkodhatunk saját magunkra valamiért.
• A termet berendezzük (egy forgalmas utca imitálása a cél) – akár a gyerekeket is bevonhatjuk a feladatokba – , kijelölünk egy útvonalat, valamint annak a kezdő- és végpontját is.
• A játékvezető kiválaszt egy gyermeket, akinek beköti a szemét, neki kell majd végig mennie az akadályokon, úgy, hogy egy társa segít neki. Választunk egy társat a bekötött szemű játékos mellé, aki segíti őt az útvonalon.
• Fontos, hogy egy szituációba helyezzük a játékot: például elmondjuk, hogy a bekötött szemű gyermek egy gyengén látó járókelő aki a zebrát keresi, bizonytalannak tűnik, ép látású társa pedig a segítségére siet. Ezáltal meg tudjuk figyelni, hogy a segítő hogyan „szólítja” meg a látássérült társát, hogyan kommunikál vele, amire a játék végén reflektálhatunk is.
• A többi gyermeknek is fontos szerepe lesz, hiszen ők (hanghatásokkal) is az akadályok egy részét fogják képezni. Szétszórtan elhelyezkednek az akadályok között és ők lesznek a forgalmas utcán közlekedők. Fel lehet osztani, hogy ki, milyen hanghatást/szerepet szeretne betölteni: autó szirénázás, egy néni a piacon alkudozik, siető, futó járókelő, kerékpár csengő, kutyát sétáltató állampolgár. A gyerekek eközben nyugodtan mozgásukkal is kifejezhetik a szerepüket (sétálgatnak, helyben kocognak, beszélgetnek). Viszont az éppen játékban lévő gyermekhez nem érhet hozzá senki.
• A segítő játékosnak pedig alkalmazkodva a véletlenszerű akadályokhoz (piros lámpánál megáll, kikerüli az embereket, félreállnak a szirénázó autó elől) végig kell vezetnie látássérült társát az „utcán”.

Játék lezárása:

• A gyerekek szabadon kipróbálhatják a különböző szerepeket.
• A játék egy beszélgetéssel zárul, ahol megbeszélhetik a tapasztalatokat, élményeket, mennyire volt pozitív vagy negatív. Térjünk ki arra, hogy mi a teendő olyankor, ha ez a valóságban is megtörténik. Hogyan segíthetünk másoknak: először is megkérdezzük, hogy van-e szükség a segítségünkre, ha igen, érdemes megkérdezni, hogy ezt hogyan tehetjük meg, neki mi a segítség (pl.: könyökünket nyújtjuk).

A játékvezetés során érdemes figyelni:

• Ebben a játékban nem a gyorsaság a lényeg, hívjuk fel a figyelmet arra, hogy nem számít mennyi idő alatt teszi meg az adott pár az utat. A koncentráció és az egymásra hangoltság sokkal fontosabb.
• Az akadályt képező gyerekek ne menjenek neki, ne érintkezzenek az éppen játékban lévő párral, csak hangjukkal akadályozzák őket, illetve előttük, mögöttük elsétálhatnak stb.
• Figyeljünk a balesetek elkerülésére, a segítő ne vezesse neki az akadályoknak a párját.

Lezárást/feldolgozást segítő kérdésjavaslatok:

• Hogyan érezted magad játék közben?
• Melyik szerep tetszett jobban?
• Amikor be volt kötve a szemed, hogyan viszonyult hozzád a segítő társad? Beléd karolt, megkérdezte, hogy segíthet-e? Hogyan vezetett, könnyen megbíztál benne?
• Milyen érzés volt segítőnek lenni? Társad könnyen megbízott benned, követett?