Játékajánló – Bizalomjáték

A „Bizalomjáték” – ahogyan a neve is mutatja – a részt vevők egymás iránti bizalmának megerősítésére szolgál. Legalább 6 éves kortól ajánljuk. Játékvezetővel és 3 játékossal már bárhol játszható, ahol a gyerekek kényelmesen el tudnak helyezkedni, egymástól karnyújtásnyi távolságra.

Teendők a játék kezdete előtt:

  • Magyarázzuk el érthetően a gyerekeknek a játékszabályokat és a feladatokat. Mindig bizonyosodjunk meg arról, hogy minden érthető-e, és adjunk lehetőséget a kérdésekre.

Játék leírása:

A játék résztvevőit osszuk párokra, akik forduljanak egymással szembe. A páros egyik fele zárt lábakkal, kezeit oldalsó középtartásban tartva, csukott szemmel dőljön a páros másik felének a „karjaiba”. Az a játékos, aki elkapja a társát, minél biztonságosabb pózban állva, támaszban várja a „dőlést”.

Ha 3 fős, vagy páratlan számú a csoport, akkor a 3-as párban állók álljanak egy sorba és a középen álló játékost „adogassák” egymás között, aki előre-hátra dőljön bele társai karjaiba, mint a harang nyelve.

Nagyobb létszámú csoport esetén a játékosok alkossanak egy kört, szorosan egymás mellett állva, vállakat összeérintve és egy valaki álljon a kör közepére, ő lesz a harang nyelve. A középen álló játékos szintén zárt lábakkal, kezeit oldalsó középtartásban tartva, csukott szemben kezdjen el dőlni egy irányba, ekkor a többi játékosnak az a feladata, hogy biztonságosan, lassan adogassa körbe őt.

Nagy figyelmet és nagyfokú bizalmat igénylő játék párosban és csoportosan egyaránt.

A játék közös beszélgetéssel zárul.

 

A lezárást segítő kérdésjavaslatok:

  • Milyen érzés volt beledőlni a másik karjába?
  • Nehéz vagy könnyű volt bízni abban, hogy el fognak kapni a társaid?
  • Melyik szerep tetszett jobban, amikor dőltél, vagy amikor elkaptál?
  • Milyen érzés volt, amikor elkaptad a társadat?

További tippek a játékvezető számára:

Fokozottan figyelni kell arra, hogy az „elkapó” emberek fizikailag is képesek legyenek elkapni, megtartani a társukat. A játékvezető minden esetben ügyeljen erre és ha úgy ítéli meg, segítsen a résztvevőknek.

 

Kép forrása: https://pixabay.com/hu/