Játékajánló – Csipegetés

Játékajánló – Csipegetés

A „Csipegetés” egy kezdeményezőkészséget és vállalkozói kompetenciát fejlesztő ügyességi játék. Legalább 8 gyermek és 2 játékvezető részvételével tervezhető, már 6 éves kortól. Kint és bent is játszható, kisebb helyet igénylő játék.

Teendők a játék kezdete előtt (több, mint 10 perc):

  • Játékszabályok, feladatok ismertetése.

 

Eszközigény:

  • Dió, gesztenye, kisebb labda (olyan, amit fel lehet markolni és meg lehet ismerni)

 

 

Játék leírása:

A résztvevőket két csapatra osztjuk. Mind a két csapat egy-egy indulóvonalat húz magának, majd a mögé állnak föl a csapatok, oszlopba helyezkedve. Az indulóvonalak előtt öt lépésre húzunk egy másik vonalat, mögötte lesz a „legelő”. A legelőn szétszórunk diót, gesztenyét, kisebb labdát (olyat, amit fel lehet markolni és meg lehet ismerni). Háromra mindkét csapatból elindul az első játékos „csipegetni”: annyi tárgyat és termést szednek fel, amennyit bírnak, de csak addig szedegethetnek, míg az egyik játékos vissza nem indul. Akkor a másik játékosnak is gyorsan vissza kell futnia, mert ha ellenfele átlépte a vonalat és ő még mindig csipeget, az egész zsákmányát le kell dobnia. Tehát a gyerekeknek fél szemmel mindig a másikra kell figyelniük, és ha társuk megindul, nekik is futniuk kell. Ha közben elpotyogtatnak a gyerekek néhány termést, ne álljanak meg felszedni. A csapatukhoz érve gyorsan tegyék le a zsákmányt az indulóvonal mögé, érintsék meg a társukat, akinek rögtön el kell indulnia csipegetni (a társukat megérinthetik tele kézzel is a gyerekek, de vigyázzanak, hogy a vonal mögött tegyék, mert amit előtte lepotyogtattak, nem vehetik fel, vissza kell dobniuk a legelőre).

Az a csapat nyer, akinek tagjai a legtöbbet csipegetették össze: számoljuk meg, majd hirdessük ki az eredményt. Ölben, tenyérben, hashoz fogva lehet vinni a zsákmányt, de kötényben, zsebben, sapkában stb. nem! Amit a két vonal között elpotyogtattak a gyerekek, a következő csapattagnak a legelőre futás közben a legelőre kell dobálnia.)

A játék során cselezni, ravaszkodni is lehet: az egyik játékos úgy tesz, mintha visszafutna, erre a másik gyermek abbahagyja a csipegetést, mire a másik játékos felszed még pár dolgot.

 

Játék lezárása:

– A játék az eredményhirdetéssel zárul, lehet belőle több kör is, például visszavágó.

 

Forrás: http://jatek.gyujtemeny.net/jatekszabaly/oldal/128.php

Kép forrása: pixabay.com