Játékajánló – Névmemória labdával

2020.11.29.

A „Névmemória labdával” című játék a szociális és állampolgári kompetenciákat fejleszti és segíti az ismerkedést 6 éven felüli gyerekekkel javasolt játszani. A lebonyolításához csupán egy labdára, egy nagyobb teremre vagy szobára lesz szükségünk, 10 játékosra és 1 játékvezetőre.

Teendők a játék kezdete előtt:

  • Játékszabályok, feladatok érthető átadása.
  • A gyerekek helyezkedjenek el tetszés szerint ülve vagy állva.

Eszközigény:

  • Kisebb labdák vagy babzsákok (legalább 3 db)

Játék leírása:

A gyerekeket kérjük, hogy a játék előtt mutatkozzanak be, mindenki sorban mondja el a nevét, majd a játékvezető elindít egy labdát. A gyerekek a labdát dobálva fogják megjegyezni a neveket.

A labda dobásának a szabálya a  következő: akinél a labda van, ő mondja annak a nevét, akinek dobja.

Ha végig ért a kör, akkor a játékot visszafelé játsszuk, tehát a gyerekek most annak dobják és mondják a nevét, akitől kapták a labdát az előző körben. A sorrend fontos lesz a későbbiekben is, tehát ezen egyelőre ne változtassunk.

A következő körben izgalmasabbá tehetjük a játékot, ha több labdával játszunk, így senki nem fog unatkozni. Fontos, hogy mindig a kezdő játékosnak dobjuk a labdát. Tehát, ha elindítottuk az első labdát, várjuk meg amíg kicsit tovább halad, és küldhetjük tovább a következő labdát. A lényeg, hogy gyorsan cseréljenek helyet a labdák. Ha a gyerekek élvezik a játékot, ezt is lehet visszafelé játszani, illetve más sorrenddel.

Játék lezárása:

Ha szeretnék a gyerekek, akkor több kört is játszhatunk, így a sorrendek is változhatnak.

A cél, hogy a gyerekek minél több nevet megtanuljanak. A játékot lezárjuk, ha a mindenkinek sikerült memorizálnia a neveket.

A játékvezetés során figyelni kell arra, hogy ne váljon unalmassá a játék, érdemes gyorsítani, ha lassulna a tempó.

Feldolgozást segítő kérdések:

  • Hogy érezted magad játék közben?
  • Hány társad nevét tudtad megjegyezni a játék közben?

 

Kiemelt kép forrása: canva.com

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Add meg az email címed és értesítünk minden újdonságról!