KÜLÖNLEGES ERZSÉBET-KARÁCSONY A CSALÁDOK ÉVÉBEN

A 2016-ban hagyományteremtő szándékkal indított Erzsébet-karácsony 2018-ban a Családok évének égisze alatt valósult meg, amelynek köszönhetően sok ezer gyermek és több száz család ünnepelhetett közösen a Papp László Budapest Sportarénában.

 

2018-ban, a Családok évében minden eddiginél többen részesülhettek az Erzsébet Táborok adta lehetőségekben: a tavaszi, nyári és őszi táborokban több mint 115 ezren vettek részt, december 20-án pedig sok ezer gyermek, továbbá több száz család ünnepelt közösen a Családok éve nagyszabású zárókoncertjén. A karácsonyi programot az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány a Családok éve keretében, az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával szervezte meg. A Papp László Budapest Sportarénában tartott különleges eseményre az ország minden pontjáról érkeztek vendégek. A gyermekeket karácsonyi ajándék is várta.

Az Erzsébet Táborok, mint táboroztatási program évről évre bővül: 2018-ban az ottalvós és napközi táborok mellett számos kulturális és szórakoztató gyermekprogramot szervezett az Erzsébet Alapítvány azt szem előtt tartva, hogy a magyar gyermekek és családok minél több közös élményt tapasztalhassanak meg a számukra ingyenes programok alkalmával. A 2016-ban hagyományteremtő szándékkal indított Erzsébet-karácsony 2018-ban a Családok évének égisze alatt valósult meg, amelynek köszönhetően sok ezer gyermek és több száz család ünnepelhetett közösen a Papp László Budapest Sportarénában. A kétórás műsor komoly és könnyűzenei előadásokat, meghitt pillanatokat és tartalmas időtöltést kínált a kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Fellépett a Parno Graszt, a Bolyki Brothers, a Gryllus család, a Vujicsics Együttes és a Zsuráfszky család, továbbá színpadra léptek a 200 éves Eötvös Cirkuszt működtető dinasztia tagjai, a Kelemen és a Bogányi család, majd Király Linda és Király Viktor és a Boban Markovic Orkestar teremtett fergeteges hangulatot az arénában. A koncert fináléjában a Cantemus Kóruscsalád az est folyamán fellépő művészekkel és a közönséggel közösen is énekelt.

A résztvevők utazási költsége és a program ideje alatti étkezés is az Erzsébet Táborok keretében valósult meg, a gyermekek pedig karácsonyi ajándékot is kaptak a december 20-i Családok éve ünnepi záróeseményen.