NAGYHÉT, HÚSVÉT – népszokások és hagyományok

NAGYHÉT, HÚSVÉT – népszokások és hagyományok

A nagyhét, régi magyar nevén „sanyarúhét” vagy „vizeshét”, a húsvétra való felkészülés legintenzívebb időszaka. A húsvét nem a csokitojástól vagy a sonkától válik különlegessé, hanem az azt megelőző közös családi készülődéstől. A kereszténység legnagyobb ünnepére – a húsvétra – készülve a régi népszokásokat és hagyományokat is felelevenítjük.

Nagycsütörtök

Nagycsütörtökön, vagy más néven csonkacsütörtökön Krisztus utolsó vacsorájára, elfogatására és szenvedéseire emlékezünk. Ezt a napot zöldcsütörtöknek is nevezik, mert a hagyomány szerint főleg friss zöld levelekből (csalán, spenót, sóska, saláta) készült ételeket fogyasztottak őseink.

Ezen a napon a templomokban elhallgatnak a harangok „a harangok Rómába mennek” és csak nagyszombaton szólalnak meg újra. Régen a harangok elnémulása után senki nem fütyült, dalolt vagy muzsikált, mert a tradíció alapján ezzel csak Jézus szenvedését növelte volna.

Egy másik néphagyomány szerint (amely abból ered, hogy az apostolok nem virrasztottak együtt Jézussal) nagycsütörtökön nem volt szabad sokat aludni, mert akkor egész évben lusták leszünk.

Nagypéntek

Jézus kereszthalálának napja, a legszigorúbb böjt és a gyász ideje. Ezt a napot a népi babona szerencsétlennek tartotta, tilos volt baromfit vágni (nehogy más háziállatok elhulljanak), az asszonyoknak tilos volt mosni (nehogy a ruha viselőjébe villám csapjon) és kenyeret sütni (nehogy kővé váljanak), a férfiaknak pedig tilos volt a földművelés. Nagypénteken egyedül csak húsvéti tojást volt szabad festeni.

A tojásból jósoltak is, nagypéntek éjjelén feltörték, aztán egy pohár vízbe csurgatták, és a vízben úszó tojás alakja megmutatta, milyen lesz a jövő évi termés. A lányok tojáshéjat tettek a küszöbre, hogy megtudják, mi lesz a férjük foglalkozása (ami megegyező lesz az első férfi foglalkozásával, aki a tojáshéjra lépve bejön a házba).

Nagyszombat

Húsvét ünnepének előnapja. A csend és a reményteli várakozás ideje, a negyvennapos böjt vége.
A nagyszombati szertartás keretében jönnek vissza a harangok Rómából. Az első harangszóra szokás volt kiszaladni a kertbe és megrázni a gyümölcsfákat, hogy a régi rossz termés lehulljon, és ne legyen férges az új. Az első harangszóhoz kapcsolódik a „féregűzés” hagyománya is, a gazdasszony a harangszó alatt a ház falát söpörte, miközben így szólt: „Kígyók, békák távozzatok!”

Kedves nagyszombati szokás volt, hogy a reggeli mosdóvízbe piros tojást tettek, melynek egészségmegőrző szerepet tulajdonítottak.

Húsvétvasárnap

A feltámadás napja. Hagyományosan a családok közös reggeliken vettek részt, ahol kalácsot, tojást, sonkát, bárányt és bort tettek az ünnepi asztalra. Ezen a napon tilos volt seperni, nehogy elseperjék a házhoz érkező locsolókat.

Húsvéthétfő

A locsolkodás napja, nem véletlenül hívták nagyszüleink vízbevető hétfőnek. A népszokás szerint ilyenkor a legények sorra járták a házakat és versikék kíséretében dézsából vagy vödörből hideg vízzel (manapság kölnivízzel vagy szódával) megöntözték a legszebb ruhájukba öltözött leányokat, akik a locsolásért cserébe piros tojást adtak.

Kedves régi locsolóverseket ma is használhatunk a locsolkodás során, ilyen például az alábbi:

„Szépen kérem az anyját

Adja elő a lányát,

Hadd locsolom a haját!

Hadd nőjön nagyra,

Mint a csikó farka:

Még annál is nagyobbra,

Mint a Duna hossza!