Online Erzsébet-játékok – Déryné program: Hungarikumok – János vitéz misszió
Online Erzsébet-játékok – Déryné program: Hungarikumok – János vitéz misszió
Petőfi Sándor 1844 kor telén írta János vitéz című művét, amely most a Déryné programnak köszönhetően az irodalmi kincskeresésünk „színhelye” lesz. A nyolcrészes videósorozatban Kukorica János nyomába eredünk, minden részben újabb és újabb kincseket gyűjthetünk. A nyomozás vezetője Ivaskovics Viktor színész, aki mind a 8 részben különleges nyomokat tár elénk, segítői is akadnak: az első részben Tarpai Viktória színésznő ered az irodalmi kincsek nyomába, majd a második részben már Dánielfy Gergely lesz segítségére, a harmadik és negyedik részben szintén új társ nyomoz Havasi Péter személyében. Az ötödik és hatodik részben új arc tűnik fel a kincskeresők között, aki nem más, mint Gulyás Gabriella színésznő, az utolsó két részben pedig újabb nyomozó szegődik Ivaskovics Viktor mellé Kárpáti Barnabás személyében.
A videósorozat részeiben megismerhetjük egy-egy korabeli kifejezés pontos jelentését, sőt, próbára tehetjük tudásunkat is, például azzal, hogy megpróbáljuk kitalálni, hogy egy-egy mondatot és kifejezést manapság hogyan mondanánk?
Kincskereső kalandra fel!
Irodalmi kincskeresés – János vitéz misszió 1. rész
Petőfi Sándor: János vitéz (részlet)
Tüzesen süt le a nyári nap sugára
Az ég tetejéről a juhászbojtárra.
Fölösleges dolog sütnie oly nagyon,
A juhásznak úgyis nagy melege vagyon.
Szerelem tüze ég fiatal szivében,
Ugy legelteti a nyájt a faluvégen.
Faluvégen nyája mig szerte legelész,
Ő addig subáján a fűben heverész.
Irodalmi kincskeresés – János vitéz misszió 2. rész
Petőfi Sándor: János vitéz (részlet)
Tenger virág nyílik tarkán körülötte,
De ő a virágra szemét nem vetette;
Egy kőhajtásnyira foly tőle a patak,
Bámuló szemei odatapadtanak.
De nem ám a patak csillámló habjára,
Hanem a patakban egy szőke kislyányra,
A szőke kislyánynak karcsu termetére,
Szép hosszú hajára, gömbölyű keblére.
Irodalmi kincskeresés – János vitéz misszió 3. rész
Petőfi Sándor: János vitéz (részlet)
Kisleány szoknyája térdig föl van hajtva,
Mivelhogy ruhákat mos a fris patakba’;
Kilátszik a vízből két szép térdecskéje
Kukoricza Jancsi gyönyörűségére.
Mert a pázsit fölött heverésző juhász
Kukoricza Jancsi, ki is lehetne más?
Ki pedig a vízben a ruhát tisztázza,
Iluska az, Jancsi szivének gyöngyháza.
Irodalmi kincskeresés – János vitéz misszió 4. rész
Petőfi Sándor: János vitéz (részlet)
„Szivemnek gyöngyháza, lelkem Iluskája!”
Kukoricza Jancsi így szólott hozzája:
„Pillants ide, hiszen ezen a világon
Csak te vagy énnekem minden mulatságom.
Vesd reám sugarát kökényszemeidnek,
Gyere ki a vízből, hadd öleljelek meg;
Gyere ki a partra csak egy pillanatra,
Rácsókolom lelkem piros ajakadra!”
Irodalmi kincskeresés – János vitéz misszió 5. rész
Petőfi Sándor: János vitéz (részlet)
Az idő aközben haladott sietve,
A patak habjain piroslott az este.
Dúlt-fúlt Iluskának gonosz mostohája;
Hol marad, hol lehet oly soká leánya?
A rosz vén mostoha ekképp gondolkodott;
Követték ezek a szók a gondolatot:
(S nem mondhatni, hogy jókedvvel ejtette ki.)
„Megnézem, mit csinál? ha henyél: jaj neki!”
Irodalmi kincskeresés – János vitéz misszió 6. rész
Petőfi Sándor: János vitéz (részlet)
Jaj neked Iluska, szegény árva kislyány!
Hátad mögött van már a dühös boszorkány;
Nagy szája megnyílik, tüdeje kitágul,
S ily módon riaszt föl szerelem álmábul:
„Becstelen teremtés! gyalázatos pára!
Ilyet mersz te tenni világnak csúfjára?
Lopod a napot, és istentelenkedel…
Nézze meg az ember… hogy tüstént vigyen el-”
Irodalmi kincskeresés – János vitéz misszió 7. rész
Petőfi Sándor: János vitéz (részlet)
„Tudod, Jancsi szivem, örömest kimennék,
Ha a mosással oly igen nem sietnék;
Sietek, mert másképp velem rosszul bánnak,
Mostoha gyermeke vagyok én anyámnak.”
Ezeket mondotta szőke szép Iluska,
S a ruhákat egyre nagy serényen mosta.
De a juhászbojtár fölkel subájáról,
Közelebb megy hozzá, s csalogatva így szól:
Irodalmi kincskeresés – János vitéz misszió 8. rész
Petőfi Sándor: János vitéz (részlet)
„Gyere ki, galambom! gyere ki, gerlicém!
A csókot, ölelést mindjárt elvégzem én;
Aztán a mostohád sincs itt a közelben,
Ne hagyd, hogy szeretőd halálra epedjen.”
Kicsalta a leányt édes beszédével,
Átfogta derekát mind a két kezével,
Megcsókolta száját nem egyszer sem százszor,
Ki mindeneket tud: az tudja csak, hányszor.
