Online Erzsébet-játékok – Déryné program: Mit jelent? Himnusz
Online Erzsébet-játékok – Déryné program: Mit jelent? Himnusz
A „Mit jelent?” a Déryné program társulatának közreműködésével létrejött ismeretterjesztő sorozat, amely segítségével a mindennapi életünk részét képező magyar értékek, nevezetességek hátterét, jelentését ismerhetjük meg. Mindezt úgy, hogy egy kalapban sorakoznak a témák. A művész kihúz egy cetlit, rövid átgondolást követően pedig 1 perc áll rendelkezésére, hogy bemutassa az általa húzott magyar értéket.
A Himnuszt, egy percben Dányi Krisztián mutatja be, megtudhatjuk mikor íródott, valamint azt is, milyen jeles nap köthető a Himnusz elkészülésének időpontjához. Sőt, a megzenésítéshez fűződő történetet is elmeséli nekünk.
Himnusz
Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én fejezte be a Himnuszt, így lett január 22. a magyar kultúra napja. A Himnuszt Erkel Ferenc zenésítette meg.
A „Magyar Nemzeti és Történelmi Jelképek” oldalán a Himnusz pontos történetét ismerhetjük meg, valamint meghallgathatjuk a megzenésített változatot, valamint elolvashatjuk:
http://www.nemzetijelkepek.hu/himnusz.shtml
Kép forrása: pixabay.com