Online Erzsébet-játékok – Déryné program: Mit jelent? Magyar nemzeti zászló

Online Erzsébet-játékok – Déryné program: Mit jelent? Magyar nemzeti zászló

A „Mit jelent?” a Déryné program társulatának közreműködésével létrejött ismeretterjesztő sorozat, amely segítségével a mindennapi életünk részét képező magyar értékek, nevezetességek hátterét, jelentését ismerhetjük meg. Mindezt úgy, hogy egy kalapban sorakoznak a témák. A művész kihúz egy cetlit, rövid átgondolást követően pedig 1 perc áll rendelkezésére, hogy bemutassa az általa húzott magyar értéket.

A magyar nemzeti zászlót Havasi Péter mutatja be 1 percben. Megtudhatjuk, hogy kezdetben milyen szerepet töltöttek be a zászlók. Milyen volt az első magyar zászló, valamint a különböző verzióit is ismerteti, és azt is, hogy milyen jelentésekkel bírnak a különböző színek a nemzeti zászlóban.

Magyar nemzeti zászló

A ma ismert magyar nemzeti zászló előtt többféle történelmi zászló létezett, ezeket a „Magyar Nemzeti és Történelmi Jelképek” online gyűjteményében megnézhetjük, sőt a történetüket is megismerhetjük.

Magyar történelmi zászlók: http://www.nemzetijelkepek.hu/tortenelmi-galeria.shtml

A ma is használatos színsorrendet először 1806-ban említik, ám hivatalosan az 1848. évi XXI. törvényben jelent meg „piros-fehér-zöld” színek használata.

A színek is jelentőséggel bírnak: a piros az erőt szimbolizálja, a fehér a hűséget, a zöld pedig a reményt szimbolizálja.

Kép forrása: pixabay.com