Országjáró tájékoztatóval indította az évet az Erzsébet Táborok
Országjáró roadshow keretében tájékoztatta a 2017-es év pályázati kiírásairól, valamint a megújuló Erzsébet Táborok rendszeréről az érintett intézményvezetőket és pedagógusokat a táborokat szervező és megvalósító Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány vezetése. A szervezet 2016 áprilisa óta felel az Erzsébet-program táborok és gyermekprogramok szervezésére vonatkozó közfeladatainak ellátásáért.
A megyeszékhelyeken, nagyobb városokban tartott évindító tájékoztatókon a megújuló táborokkal, valamint a pályázatokkal kapcsolatos tudnivalókról hallhattak bővebben a résztvevők, akik természetesen kérdéseikre is választ kaptak.
A táborokra pályázó intézmények vezetőiből, pedagógus kollégákból álló hallgatóság értékes észrevételei és a sok felmerülő kérdés nagy mértékben támogatta a szakmai munkát és azt, hogy az idei évben még több, a gyerekek igényeihez igazított élmény és program várja majd a táborozó fiatalokat.