Osztályfőnököknek: online osztályfőnöki óra

 

Kedves Osztályfőnökök!

A digitális tanrend idején fontos, hogy a tananyagok átadása mellett a gyermekek lelki állapotára, a közösség működésére is figyeljenek. A gyerekek az otthonaikban vannak ugyan, de ha segítjük őket, akkor megélhetik a közösség megtartó erejét ilyen körülmények között is.

Vannak olyan gyermekek, akiknek nincs testvérük, így csak az interneten keresztül tudnak kortársakhoz kapcsolódni. Ez nem mindig megy magától, de az osztályfőnöki óra lehet egy jó alkalom arra, hogy segítsük őket ebben.

Mivel a közös feladat az egyik leginkább csapatépítő tényező, érdemes azzal kezdeni, hogy 3-4 fős csoportokban elvégzendő kreatív feladatot kapnak a gyerekek:

  • Például találjanak ki olyan játékot, amelyet a következő online osztályfőnöki órán együtt tud játszani az osztály.
  • Készüljenek egy kis jelenettel, melyet valamilyen előre megbeszélt témában előadnak, vagy előre felveszik videóra (ezt akkor érdemes adni, ha vannak olyan gyerekek az osztályban, akik össze tudják vágni a párbeszédeket, hiszen mindenki a saját otthonában tudja felvenni magát).
  • Egy számukra fontos témában gyűjtsenek érveket valamelyik fél álláspontjának védelmében, egy másik kiscsoport pedig pont az ellenérveket gyűjtse (lehet akár provokatív a téma: drog, dohányzás, abortusz, de kevésbé provokatív is: jövőkép, továbbtanulás, barátság).
  • Készíthetnek online kollázst is valamilyen témában (sok ingyenes kollázskészítő program van az interneten).

A következő órán a feladatnak megfelelően játszanak, vitáznak, bemutatják a közös alkotást. Következő lépésként beszélgetünk a témáról, amiről a játék vagy a vita szólt, megkérdezzük, hogy ki hogy van azzal a saját életében, majd megbeszéljük, hogy hogyan tudtak együtt dolgozni, ki hogy érezte magát a közös munka során.

 

Szerző: Dr. Osváth Viola gyermekklinikai és mentálhigiénés szakpszichológus

Kiemelt kép forrása: https://pixabay.com/