Süssünk-főzzünk együtt a gyerekekkel! – 2. rész
A gyerekek rengeteg új készséget és tudást sajátíthatnak el a konyhában is, a közös főzés, sütés, de akár a rendrakás során is. Fejlődhet a kézügyességük, a szem és kéz koordinációjuk, a recepteken gyakorolhatják az olvasást, megismerhetik a mértékegységeket. Fontos, hogy koruknak megfelelő feladatokat bízzunk a gyerekekre. Óvodás korúak segíthetnek az alapanyagok hozzáadásában és összekeverésében, kisiskolás korú gyerekek már segíthetnek tésztát gyúrni, panírozni, robotgépet használni. A nagyobbak szívesen végeznek önállóan feladatot, hagyjuk őket kísérletezni.
A közös sütés-főzés jó szórakozás, de mindig tartsuk szem előtt, hogy a konyhában is fő a biztonság. Tanítsuk meg a gyerekeknek, hogy a konyhai biztonsághoz hozzátartozik, hogy főzés előtt mindig kezet kell mosni meleg vízzel és szappannal, majd alaposan meg kell szárítani. Főzőcskézés közben különösen a kisebb gyerekek esetében figyeljünk arra, hogy a tűzhelyhez, forró serpenyőkhöz, éles késekhez ne férjenek hozzá. Fontos, hogy olyan ételeket készítsünk a gyerekekkel, amelyek biztonságosan elkészíthetőek. A nyers hússal való feladatokban a gyerekek ne vegyenek részt, és kerüljük a hosszadalmas előkészítést vagy a bonyolultabb főzési technikákat igénylő ételeket is a közös főzés során. A különböző kelt tészták, muffinok, linzerek készítése ideális lehet, ha a gyerekek érdeklődését akarjuk felkelteni a főzés iránt.
A közös sütés-főzés arra is tökéletes alkalom, hogy megtanítsuk a gyerekeket a rend és tisztaság fontosságára. Megmutathatjuk nekik, hol van a helye az edényeknek, kanalaknak és egyéb eszközöknek. Taníthatunk nekik szalvéta hajtogatást, megmutathatjuk, hogyan kell szépen megteríteni az asztalt, vagy éppen azt, hogyan pakoljunk el reggeli, ebéd vagy vacsora után. Mosogatásnál megismertethetjük velük az alapvető szabályokat, vagy együtt rakhatjuk tele a mosogatógépet, de akár a tányérokat is szárazra törölhetik. Megkérhetjük őket, hogy legyenek szemfülesek és keressenek foltot, vízcseppet a pulton vagy a mosogatón, amit letörölhetnek tiszta mosogatóronggyal.
A legkönnyebben úgy vonhatjuk be a gyerekeket a közös főzésbe, sütésbe, ha a saját kedvenceiket készítjük el velük.
Szendvics
A szendvics a legegyszerűbb ételeket egyike, amelyek elkészítésébe a gyerekek is besegíthetnek. A nagyobbak megkenhetik a kenyérszeleteket, óvatosan felvághatják a hozzávalókat. A kisebbek kedvük szerint rakosgathatják a kenyérszeletekre a szalámit, sajtot, zöldségeket. Hogy igazán vonzó legyen a szendvics, készítsünk arcot neki. A szemek lehetnek uborka vagy olajbogyó karikák, az orr majonéz pötty, a száj készülhet ketchupból, vagy pirosaranyból, a haj pedig csírákból.
Palacsinta
Az igazi nagy kedvenc. Elkészítésekor a nagyobb gyerekek kimérhetik a hozzávalókat, a kisebbek segíthetnek a tésztakavarásában, vagy éppen az elkészült palacsinták megtöltésében és feltekerésében. Az igazán érdeklődő, nagyobb gyerekeket a sütésbe is bevonhatjuk, nézzük milyen ügyesek, meg tudják-e fordítani a palacsintát feldobással!?
Pizza
A gyerekek gyúrhatják, nyújthatják a tésztát, kenhetik a paradicsomszószt, rakosgathatják a finomságokat a pizzára. A közös sütés alkalmából próbáljunk ki új variációkat is, kóstoltassunk meg új ízeket a gyerekekkel!
Jó étvágyat kívánunk!
A tartalom forrása: https://eteltcsakokosan.hu
A képek forrása: https://pixabay.com