Új pályázatok indultak!
Megjelentek a határon túli gyermekeknek szóló ottalvós, valamint az Élménytábor+ Néptánc- és Tenisztábor pályázatai.
2017. május 9-én három új pályázatot hirdettünk az erdélyi, a felvidéki és a délvidéki gyermekek részére. Az Erdélyből, valamint a Felvidékről érkező gyermekcsoportok a Zánkai Erzsébet-tábor egyes júliusi és augusztusi turnusaira pályázhatnak. A délvidéki gyermekeket pedig a Fonyódligeti Erzsébet-táborban várjuk, szintén júliusi-augusztusi turnusainkra. Az Élménytáborok színes programjai a sport és az egészséges életmód, a környezettudatosság, a hagyományőrzés és kézművesség, a tudomány, az önismeret és a közösségépítés témájához kapcsolódnak.
A pályázatra erdélyi, felvidéki és délvidéki székhelyű köznevelési és gyermekvédelmi intézmények jelentkezhetnek 1-8. évfolyamos magyar ajkú tanulócsoportokkal. A határon túli pályázatok beadási határideje 2017. június 9. péntek 12 óra.
Szintén elindult az Élménytábor+ Néptánc pályázatunk, amelyre magyarországi köznevelési, kiemelten alapfokú művészetoktatási intézmények jelentkezését várjuk. A táborokat a Fonyódligeti Erzsébet-táborban szervezzük meg, a 6 napos, öt éjszakás júliusi és augusztusi turnusokra általános iskolás, 3-8. évfolyamos tanulócsoportokkal lehet pályázni.
A táborban részt vevő gyermekeknek délelőttönként színvonalas néptánc foglalkozásokat tartunk. A Néptánc táborra június 12-én (hétfő) 16:00-ig 010-151 exam dumps lehet jelentkezni.
Ezen kívül megjelentettük az Élménytábor+ Tenisz pályázatunkat, amelyre magyarországi köznevelési intézmények és sportszövetségek jelentkezését várjuk. A tenisztábort a 2017. július 2. – július 7-i turnusban szervezzük meg a Zánkai Erzsébet-táborban. A 6 napos, 5 éjszakás táborra általános iskolás, 1-6. évfolyamos tanulócsoportokkal lehet pályázni. A táborozó gyermekek délelőttönként teniszfoglalkozásokon vesznek részt. A Tenisz táborra június 12-én (hétfő) 16:00-ig lehet jelentkezni.
Célunk, hogy az ottalvós Élménytáborokban exam2pass vakációzó, a Kárpát-medence bármely pontjáról érkező gyermekek arcára önfeledt mosolyt varázsoljunk!