Mire alkalmas egy zokni? – Zoknis játékok
A zokni a mindennapi öltözködésük egyik alapdarabja. Szerves része az életünknek, néha az is előfordul, hogy bosszúságot okoz számunkra, amikor egyiknek másiknak nem találjuk a párját, vagy amikor egy lyukat fedezünk fel rajta a lábujjunk hegyénél. Ám tekinthetünk a zoknira úgy is, mint egy kellékre, amely a játékokhoz szükséges.
- A gyerekek számára a zoknijaik összepárosítása is egy remek játékos feladat lehet, amelyhez nincs szükség másra, csak egy zoknikupacra, amelyen gyakorolhatnak. Ebben a halomban kell megtalálniuk a saját zoknijukat és annak a párját. Időre is játszható, így lemérhetjük, hogy adott idő alatt, mennyi zokni „leli meg a párját”. A feladat nehezíthető azzal is, hogy direkt belekeverünk olyan zoknikat, amelyek páratlanok.
- Ügyességi játékként ki lehet próbálni, hogy ki tudja úgy levenni a zokniját, hogy ehhez nem használja a kezét, csak a lábacskáival segítheti ezt a műveletet. Ezáltal is ügyesedik a lábujjak mozgása, fejlődnek a finommotoros képességek.
- Közben szelektálhatunk is közöttük. A már kopott, esetleg lyukas vagy páratlan darabokat újra is hasznosíthatjuk. Ötletes zokni figurák készíthetőek ezekből a leselejtezett zoknikból, melyek tökéletesek alapanyagnak.
Zokni figurák
Íme néhány kép és videó, amely bemutatja és ad némi támpontot ahhoz, hogy hogyan is lehet kivitelezni, ezeket a kedves kis figurákat. Az állatkák elkészítéséhez általában egyéb kellékekre is szükség van, mint például: tű, cérna, tömőanyag, gombok, esetleg ragasztópisztoly vagy filcanyag.
Manó kuckó: Duci zokni bagoly készítése
Manó kuckó: Zokni cica készítése
7 kedves figura zokniból
https://anapfenyillata.cafeblog.hu/2014/10/24/7-csinald-magad-kedvenc-zoknibol/
Zokniból kabalafigurák
https://eletszepitok.hu/zoknibol-kabalafigurak/
Kép forrása: http://receptfuzetem.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1192447
A cikk fő képének forrása: https://pixabay.com/hu/