Ajánló – Periódusos Táblázat
A kémia története már az őskorban elkezdődött. Már az ősember is ismert számos természetben megtalálható színes anyagot, és ezeket tudatosan használta (tűzgyújtás, fémek). Igaz ugyan, hogy a 17. századot tartjuk a tudományos kémia kezdetének, hiszen ekkor vált önálló tudománnyá, elválva az orvostudománytól. De jóval a század előtt az ősi kultúrák már ismerték fémolvasztást, az üveg-, festékkészítést, a tartósítást. Az ókorban görögök és rómaiak is készítettek kémiai tárgyú feljegyzéseket. Az alkimisták, a textilipar, és a bányászat is foglalkoztak már „aranykészítéssel”, színezékekkel, sókkal, fémekkel és vegyületeikkel, valamint különböző kémiai kísérletekkel.
Így nem meglepő, hogy mára a kémia a legfontosabb tudományokhoz tartozik, és az egyik legfontosabb iskolai tárgy. Még ha most nem is így gondolják a gyerekek, vagy feleslegesnek tartják. De vajon tudunk mondani, vagy mutatni olyan mindennapi életben használt eszközt, anyagot, aminek közvetlenül, vagy közvetve ne lenne köze a kémiához, kémiai ismeretekhez?
Nehezen lenne olyan területet mutatni, amelynek ne lenne köze a kémiához. Kémiai tudás nélkül nem lenne ruhánk, cipőnk, lakásunk, kozmetikai szereink, könyvünk, számítógépünk, mobiltelefonunk. A kémia általában az anyagok összetételével és a bennük lejátszódó folyamatokkal foglalkozik. Gondoljunk csak a gyertya lángjára, a sütés-főzés folyamán végbemenő változásokra, az elektromos melegítő eszközök használatára, a takarításkor használt vegyszerekre, mosogatókra vagy a festésre. Bár mégis, ha kémiára gondolunk elsőre a mindenféle színes folyadék, üvegedényből kiáramló gőzök, füstök jutnak eszünkbe.
A kémiai tanulmányok általában a periódusos rendszer elsajátításával kezdődnek, amely a kémiai elemek táblázatos megjelenítését tartalmazza az elemek rendszáma (vagyis protonszám), elektronszerkezetük, és ismétlődő kémiai tulajdonságaik alapján. Sem a kémia, sem periódusos rendszer elsajátítása nem könnyű kihívás. Mi mégis szeretnénk ebben segítséget nyújtani egy olyan alkalmazással, amellyel könnyebben, interaktívabban tanulhatók meg a periódusos rendszer egyes elemei, ez pedig a Periódusos Táblázat 2020 – Kémia
Ez az alkalmazás, egy olyan applikáció, amely megjeleníti a teljes periodikus táblázatot az indítási felületén. A tábla hosszú formája egy nemzetközi kémiai egyesület (IUPAC) által jóváhagyott táblázat. A kémiai elemek periódusos táblázatán kívül használható az Oldhatósági táblázat is. Látható, hogy az egyes elemek milyen elemekkel, milyen szinten tudnak kapcsolatba lépni (oldható, oldhatatlan, alacsony oldhatóság, vízben oldódik).
A legtöbb kémiai elemhez kép áll rendelkezésre. Az adott elemre kattintva többek között látható a latin és az angol név, a felfedezés éve, a felfedező neve, elektronok, protonok, neutronok száma, az atomi tulajdonságok, valamint a reakcióképesség, az elektromágneses tulajdonságok, és az előfordulási helyek. Ugyanakkor, ha bármelyik elemre kattintunk az applikációban, akkor folyamatosan frissíthetők az információk. Ha még több információra lenne szükség, lehetőség van egyes elemre közvetlenül kattintva a Wikipédia oldalra jutni.
Az elemek kereséséhez használható továbbá a Kereső funkció. A keresőben abc sorrendben láthatók az elemek, de lehetőség van különböző paramétereket is megadni (név, sűrűség, számelem). Ha a Lista menüpontra kattintunk, akkor szintén megadott keresési feltételek mentén szűrhetjük a kémiai elemeket (kovalens sugár, elektronegativitás, sűrűség).
A Periódusos Táblázat a kiválasztott tételeket általában 11 kategória szerint rendezi (Alkáliföldfémek, Alkálifémek, Átmeneti fémek, Semiconductor, Nemesfémek, Superaktinidok, Egyéb nem fémek, Halogens, Nemesgázok, Lantanidák, Actinoids). A kiválasztott kategória elemei pedig szerepelni fognak a keresési eredmények között, és a fő alkalmazások képernyőjén látható táblázatban is megjelennek meg.
Az applikáció az App Store-ból és a Google Play áruházakból is letölthető, Android és iOS rendszereken is fut.
Periódusos Táblázat applikáció használatának menete
Google Play áruházból történő telepítés (tablet, okostelefon):
- Google Play áruház megnyitása
- Periódusos Táblázat 2020 – Kémia elnevezésű alkalmazás megkeresése a keresőben
- Periódusos Táblázat 2020 – Kémia elnevezésű alkalmazás telepítése
- Periódusos Táblázat 2020 – Kémia elnevezésű alkalmazás használata
App Store-ból történő telepítés (tablet, okostelefon):
- App Store alkalmazás megnyitása
- Periódusos Táblázat 2020 – Kémia elnevezésű alkalmazás megkeresése a keresőben
- Periódusos Táblázat 2020 – Kémia elnevezésű alkalmazás telepítése
- Periódusos Táblázat 2020 – Kémia elnevezésű alkalmazás használata
Forrás:
https://play.google.com/store/apps/details?id=mendeleev.redlime
https://apps.apple.com/app/id1451726577
https://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A9miai_elemek_peri%C3%B3dusos_rendszere
Kiemelt kép forrása: