korok dots oval

Az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány (továbbiakban: Alapítvány) Tábori Együttélést Segítő Operatív munkatársakat (TESO-kat) keres az Erdélyi Erzsébet-táborba (537362, Erdély, Ivó település), a 2023-as ottalvós, nyári táborok turnusainak lebonyolításához. Az Alapítvány célja, hogy az Erzsébet-táborokban izgalmas és élménydús programokon keresztül biztonságos, ugyanakkor önfeledt és tartalmas kikapcsolódást biztosítson a gyermekek számára. Ennek megvalósításában most Te is részt vehetsz!

Minden gyermekre vár a feledhetetlen nyár!

Az ország legnagyobb táboroztatási programjának munkatársaként társaiddal együtt a Te feladatod, hogy az Erdélybe érkező gyerekek átéljenek egy határok nélküli, élménydús hetet, a lehető legtöbb élménnyel gazdagodjanak és minél több kikapcsolódási lehetőséggel találkozzanak. A tábororozókkal már a Budapest-Keleti pályaudvaron találkozol, segíted a vonatra felszállást, a szükséges okmányok érvényességének ellenőrzését, az úticsomagok szétosztását, a hosszú vonatút pedig remek alkalmat biztosít arra, hogy megismerd a gyerekeket. A Te feladatod a turnus végén a hazautazásban való segítés is, tehát mind az oda-, mind a hazaúton együtt utazol a gyerekekkel. Az Erdélyben táborozók, mint egy nagy család, úgy élnek együtt a táborban. TESO-ként egész nap a történések sűrűjében leszel, a gyerekek igénylik majd a figyelmedet, hozzád fordulnak először, ha meg akarják osztani az élményeiket és akkor is, ha segítségre van szükségük. A tábor ideje alatt minden programon részt veszel, a Te feladatod lesz, hogy minden táborozó időben ott legyen a gyülekezőkön, a kirándulások, városnézések alkalmával figyelemmel kíséred őket, és közben ügyelsz arra is, hogy a programokon a gyerekek jól érezzék magukat. Ha szükséges, lelkesíted, buzdítod őket, vagy együtt énekelsz velük. Ez nem egy átlagos munka, a tábor során a gyerekek megismernek és megszeretnek Téged, példakép leszel számukra, ami jó érzés, de egyben nagy felelősség is.

Több mint egy nyári munka!

TÉGED keresünk, ha

  • betöltötted vagy 2023. június 25-ig betöltöd a 19. életévedet
  • büntetlen előéletű vagy és nem állsz büntetőeljárás hatálya alatt
  • megkezdett vagy befejezett felsőfokú tanulmányokkal (abszolutórium) rendelkezel
  • érvényes magyarországi adóazonosító jeled és TAJ számod van
  • vállalod, hogy a táboroztatás időtartama alatt, a hatályos utazási korlátozások szerint érvényes uniós védettségi igazolvánnyal rendelkezel.
  • vállalod, hogy romániai adóazonosító jelet kapsz
  • az ottalvós balatoni Erzsébet-táborokban szerzett táboroztatási tapasztalattal rendelkezel
  • szeretsz gyerekekkel foglalkozni és könnyen szót értesz velük
  • szereted a kihívásokat
  • jellemző rád a feltételekhez nem kötött pozitív odafordulás
  • nyitott, türelmes, kreatív vagy
  • a problémákat inkább kihívásnak tekinted, mint tehernek
  • elfogadod és azonosulsz az Erzsébet Táborok missziójával és értékrendjével
Mikor?

Az Erdélyi Erzsébet-táborba az alábbi turnusokra jelentkezhetsz:

  • 2. turnus (2023. június 25. vasárnap – július 1. szombat) és 4. turnus (2023. július 9. vasárnap – július 15. szombat)
  • 3. turnus (2023. július 2. vasárnap – július 8. szombat) és 5. turnus (2023. július 16. vasárnap – július 22. szombat)
  • 6. turnus (2023. július 23. vasárnap – július 29. szombat) és 8. turnus (2023. augusztus 6. vasárnap – augusztus 12. szombat)
  • 7. turnus (2023. július 30. vasárnap – augusztus 5. szombat) és 9. turnus (2023. augusztus 13. vasárnap – augusztus 19. szombat)
  • 10. turnus (2023. augusztus 20. vasárnap – augusztus 26. szombat)
Miért csatlakozz hozzánk?

Miért csatlakozz hozzánk?

  • Nemes célért dolgozhatsz, mert gyermektáborban a gyermekekért dolgozni az egyik legjobb dolog a világon, hiszen felejthetetlen élményeket nyújthatsz és mosolyt csalhatsz több ezer táborozó arcára.
  • Sokszínű és befogadó közösség tagja lehetsz, csapattagként a tábor során sosem leszel egyedül, mindig kérhetsz segítséget vagy támogatást.
  • Megújult, környezettudatos táborhelyen dolgozhatsz.
  • Versenyképes fizetésben és egyéb juttatásokban (teljes körű ellátás, szállás, munkaruha) részesülsz.

 

Hogyan jelentkezhetsz?

A jelentkezés menete egyszerűbb, mint gondolnád, csak kövesd az alábbi lépéseket:

  • Első lépésként töltsd ki a jelentkezési lapot. A jelentkezési lap kitöltése kb. 10-15 percet vesz igénybe. A jelentkezési lapot itt találod: JELENTKEZÉSI LAP
  • Küldd el nekünk magyar nyelvű fényképes önéletrajzodat és motivációs videódat a teso@erzsebettaborok.hu e-mail címre, a Tárgy mezőben tüntesd fel a nevedet. Az általunk javasolt fényképes önéletrajz mintáját itt töltheted le.
  • A motivációs videó egy 1-1,5 perces videó Rólad, melyben elmondod, hogy mit jelent számodra az Erzsébet Táborok értékrendje, miért szeretnéd az erdélyi tábor TESO-inak csapatát erősíteni, mitől lennél Te a legalkalmasabb jelölt. Fontos, hogy a videón halljuk a hangodat, és lássunk téged, ezen kikötéseken kívül nyugodtad szabadjára engedheted a fantáziád. A motivációs videódat az általad létrehozott privát YouTube csatornára kell feltöltened, ehhez jelentkezz be a YouTube Studio bétaverziójába. A motivációs videó feltöltése után a „Láthatóság” alatti ceruzaikonnál válaszd a „Nem nyilvános” lehetőséget.
  • Amennyiben felkeltetted érdeklődésünk, a jelentkezéskor megadott e-mail címedre értesítést küldünk egy videóinterjú lehetőségéről. Az interjúra Microsoft Teamsen kerül sor egy előre egyeztetett időpontban. A 40-60 perces interjún szeretnénk jobban megismerni Téged, a kérdések elsősorban arról szólnak, hogy ki vagy, mit tanulsz/csinálsz, miért szeretnél az Erzsébet-táborokban dolgozni.

 

A jelentkezési dokumentumok és a videóinterjú alapján történő kiválasztás eredményéről valamennyi jelentkezőnket 2023 márciusáig írásban értesítjük.

A kiválasztás során előnyt jelent:

  • aktív pedagógus hallgatói jogviszony vagy végzettség
  • jártasság eszköz nélküli, csapatépítő és közösségfejlesztő játékok vezetésében
  • Erdély nevezetességeinek, kulturális örökségeinek és természeti szépségeinek ismerete
  • keresztény közösségben (Cserkész, Regnum Marianum, Szentjánosbogár stb.) szerzett vezetői tapasztalat
korok dots oval

Jelentkezz erdélyi TESO-nak és legyél a csapatunk tagja!

Kattints IDE, és tekintsd meg videónkat!

 

Jelentkezési határidő: 2023. január 15. (vasárnap) 23:59 óra

Bármilyen felmerülő kérdés esetén a teso@erzsebettaborok.hu e-mail címen tudsz érdeklődni.