korok dots oval

Lezárultak a jelentkezés az őszi zánkai osztálykirándulásokra, a beérkezett jelentkezések összesítése elkezdődött, rövidesen értesülhetnek a jelentkezők a pályázatuk eredményéről.

Mi kell egy szuper, többnapos osztálykiránduláshoz?

Szükségünk lesz mindenek előtt egy jó helyszínre! Fél siker, ha a helyszín központi helyen van, és a környék bővelkedik nevezetességekben, valamint történelmi emlékhelyekben.

Vagy válasszunk inkább természetközeli helyet, ahol az osztállyal tudunk nagyokat sétálni, miközben a természettel is ismerkedhetünk?

No, és milyen programokat szervezzünk? Minél több, annál jobb alapon, legyenek sport- és ismeretterjesztő programok, kézműveskedés, játszóház, kalandpark, közös fagyizás, állatkert, és még ezernyi izgalmas élményszerzési lehetőség.

Vagy inkább a kevesebb több elvét érvényesítsük? Legyen egy központi program, ami a gyerekek kikapcsolódását és az osztályközösség összekovácsolását is szolgálja, mint például strandolás, vagy éppen túrázás?

Ha megvan, hogy mivel szeretnénk tölteni a kirándulást, jön a kérdés, hogy hol és milyen körülmények között szálljunk meg. Na és persze azt is ki kell találni, hogy hol és mit esznek majd az osztályok és mindez mennyibe kerül.

korok dots oval

Jó hírünk van: a balatoni háromnapos, kétéjszakás osztálykirándulások minden fenti elvárásnak megfelelnek. A helyszín egyszerre van központi helyen és természetközelben. Ha szeretnénk, programokban bővelkedve töltheti az osztály ezt a pár napot.

A megújult Zánkai Erzsébet-tábort IDE kattintva nézheti meg.

A felújított Zánkai Erzsébet-táborban az osztálykirándulások programjaiban csapatépítő, élménypedagógiai foglalkozások, tudományos ismeretterjesztő és földrajzi ismereteket bővítő előadások is szerepelnek. Digitális kompetenciafejlesztő program, túra, továbbá a felelős állattartásról és az ízeltlábúakról szóló bemutató is van a tábori programpalettán.

Minden táborozónak lehetősége nyílik a balatoni sétahajózásra, sőt 2021-től egy felújított katamarán is várja a vitorlázni vágyókat. Kalandparkban is tesztelhetik a csoportok az ügyességüket, és felfújható akadálypálya, trambulin is vár az osztályokra, miközben számos sportprogramon, mozi és színházi előadáson, valamint esti, könnyűzenei koncerten vehetnek részt a gyerekek. Napközben a Haditechnikai Parkba is ellátogathatnak és bepillanthatnak a magyar hegymászók világába is: megtudhatják, milyen az élet 8000 méter felett.

A napi 30 különféle, ingyenes tábori program mellett lehetőség nyílik a Balaton környékének felfedezésére is: 20 perces buszos úttal Tihanyba látogathatunk, ahol kerékpárokat tudunk kölcsönözni, elmehetünk a Levendula Házba, a Babamúzeumba, vagy a Tihanyi Apátságot is megtekinthetjük. Sőt, dottó kisvonatozhatunk is. Mindössze 50 perces úttal Veszprémbe is átruccanhatunk: ott vár ránk többek között a Veszprémi vár és állatkert, de fagyizhatunk is a sétálóutcát csodálva.

A zánkai tábortól egy órányira lévő Keszthelyen további kalandok várnak az osztálykirándulókra: a Magyar Mezőgazdasági Múzeum Georgikon Majortörténeti Kiállítóhelye, a Festetics kastély és a Marcipán Múzeum és Cukrászda élményekkel teli napot nyújthat, de nincs messze a Töreki Halastavak természetvédelmi terület, a siófoki víztorony, az Ásványmúzeum, a Szigligeti vár, a balatondericsi Afrika Múzeum és a Csopakon lévő Balaton-felvidéki Nemzeti Park sem.

Ha egy iskola – a szülőkkel közösen – úgy dönt, hogy a gyerekeket a Zánkai Erzsébet-táborba hozza osztálykirándulásra, akkor a helyszín és a programok mellett a szállás és az egész napi (ötszöri) étkezés (tekintettel a speciális étkezési igényekre) is megoldott, és a hazaúthoz is kapnak a gyerekek hidegcsomagot. A háromnapos, kétéjszakás osztálykirándulásokra mindössze 1000 Ft összegű jelképes részvételi biztosítékot szükséges befizetni.

korok dots oval

A meghirdetett turnusok időpontjairól a honlapon, illetve az E-tábor Plusz felületén megjelent jelentkezési felhívásból tájékozódhatnak.

A koronavírus-járvány miatt minden ottalvós Erzsébet-táborban – így a zánkai osztálykirándulások esetén is – védettségi igazolvány szükséges a 18 év felettieknek. Ez a vendégek mellett természetesen vonatkozik a táborokban dolgozókra, a programlebonyolítókra, előadókra, valamint az operatív működést biztosítókra (például élelmiszer szállítókra) is.

korok dots oval

Kérdés esetén, keressék bizalommal az Erzsébet Táborok Ügyfélszolgálatát.