Hogyan alakítsunk ki olvasósarkot gyerekeknek?

Tippek, ötletek, inspirációk szülőknek

Nagy szerepe van a gyermekek kreativitásának és gondolkodásának fejlődésében az olvasásnak, ezért is fontos, hogy a megfelelő módszerekkel ösztönözzük őket arra, hogy minél gyakrabban vegyenek kézbe egy-egy könyvet és olvassanak, annak érdekében, hogy megszeressék az olvasást.

Nézzük, milyen képességeket, készségeket fejleszt az olvasás:

  • mentálisan stimulál,
  • csökkenti a stresszt,
  • növeli a tudást,
  • bővíti a szókincset,
  • fejleszti a memóriát,
  • növeli a koncentrálóképességet,
  • valamint fejleszti az íráskészséget.

Alakítsunk ki olvasósarkot a gyermekek számára!

Az olvasás idővel általában egy „magányos” tevékenységgé válik. A kisgyermekek világában még a szülő, a nagyszülő, az óvónéni a mesélő, később viszont az iskolában a gyerekek már maguk olvasnak, vagy egymásnak olvasnak fel a csoportos foglalkozásokon. Ekkor az olvasás már nem mese, hanem komoly feladattá, munkává válik.

Nekünk felnőtteknek a dolgos mindennapokban néha jólesik elbújni a világ elől, az „énidőben” egy kicsit csak magunkkal foglalkozni, és elmélyülni például egy jó könyvben. Alakítsunk hát ki olvasósarkot gyermekeinknek, adjuk meg számukra is annak a lehetőségét, hogy az olvasás kikapcsolódássá, élménnyé váljon!

Akár a gyerekszobában, akár a nappaliban elkeríthetünk egy részt, amit kinevezhetünk főhadiszállásnak, olvasókuckónak.

Négy dolgot vegyünk figyelembe, mielőtt kialakítjuk gyermekünk olvasóbirodalmát:

  1. Megfelelő hely kiválasztása, kialakítása:

A szoba egy olyan pontján alakítsuk ki az olvasósarkot, ahol bőven van hely a párnáknak, babzsákoknak, plüssöknek. De ennek az ellenkezője is igaz lehet: amennyiben akad a házban vagy a lakásban olyan hely, amit nem használunk ki, mert kicsi, szűk, esetleg felesleges térnek gondolunk (például a lépcső alatt, a tetőtérben stb.), ott is fantasztikus kuckót készíthetünk a gyerekeknek…és magunknak is.

  1. Tervezzünk könyvtartóval, polcokkal:

Fontos, hogy teljesen gyermekbarát teret hozzunk létre. Az legyen a cél, hogy a gyermek egyedül is elvonulhasson olvasni a saját kuckójába. Érdemes sok könyvet összerendezni egy olyan helyen, ahol a gyermek kényelmesen hozzáfér, így ösztönözhetjük, hogy magának válasszon olvasnivalót.

  1. Min olvasson a gyermek?

Válasszunk olyan ülő vagy fekvő alkalmatosságot, ami kényelmes számára. Érdemes a gyermekünkkel együtt keresni és kiválasztani azt a bútort, berendezési tárgyat, ami végül hozzájárul kényelméhez. Válasszuk ki  együtt a megfelelő fotelt, babzsákot, heverőt stb.

  1. Világítás:

Ez az egyik legfontosabb. Legyen az olvasósarok kényelmes, hangulatos, meghitt, de közben figyelnünk kell arra is, hogy a gyermek olvasás közben ne rontsa el a szemét a nem elégséges vagy a túlzott megvilágítás miatt. A legjobb a természetes fény, tehát ha módunk van rá, olyan helyen alakítsuk ki a kuckót, ahol erre van lehetőség (pl. ablak közelében). Mindazonáltal, ha sikerül is ilyen helyet találnunk, érdemes plusz fényforrást is beszerelni, aminek kellemes fénye van és állítható a fény iránya.

További tippek:

  • Ha már kialakítottuk az olvasósarkot a gyermek számára, szerezzük be a kívánt irodalmat közösen. Adjunk neki is beleszólást, hisz ő fogja olvasni őket, és ha nem hallgatjuk meg az ő véleményét is, akkor akár a kedvét is elvehetjük az egésztől.
  • Csempésszünk be a könyvtartó polcra vagy dobozba olyan könyveket is, amiket mi olvastunk anno gyermekként. Biztosan nagyon fog tetszeni nekik is!

Íme néhány kép az olvasósarkokról!

 

   

 

 

Forrás: Réka Czakó: Hogyan alakítsunk ki olvasósarkot gyerekeknek? https://egigerokonyvek.blog.hu

Kiemelt kép forrása: https://pixabay.com/