Hungarikum – A magyar tanya

„A tanya (főként alföldi városok és falvak határában) különálló, magános település, egy tagban lévő gazdaság, kisebb földbirtok a rajta épült lakóházzal és gazdasági épületekkel együtt.” – írja a Magyar Nyelv Értelmező Szótára.

A tanya jellegű külterületek kialakulása a 15. századra nyúlik vissza, de a 18. században jöttek létre a ma ismert tanyavilágok. Eredetileg szállásnak nevezték őket, hiszen az állattartással foglalkozó, paraszti földtulajdonnal és szabad földhasználattal rendelkező városi parasztok a külterületeken lévő legelőkön, úgynevezett szállást hoztak létre az állatoknak. Ezeken a területeken kezdetben csak a legszükségesebb épületek álltak, hiszen csak munka céljából használták őket, életvitelszerűen csak esetleg a bérmunkások laktak itt. Az idő múlásával, a mezőgazdaság és a földművelés szerepének erősödésével egyre több épületre volt szükség, a munkafolyamatokban egyre több családtag vett részt és a megnövekedett munka okán, még több időt töltöttek a gazdaságaikban az emberek. Így szépen fokozatosan kialakultak a tanyavilágok. A tanya szót nem csak a területre, hanem az épületekre és magára a gazdasági egységre is használták ekkor már.

A tanyasi lét a 19. században nem csupán gazdálkodást, de kulturális közösséget is jelentett, például számos olvasókör alakult ebben az időben az alföldi régióban, és közösségi programokat, ünnepeket is gyakorta szervezetek.

A tanyákhoz hasonló települések Európa szerte több felé találhatóak, hogyan válhatott mégis hungarikummá a magyar tanya?

A tanya – mint hagyományos gazdálkodási, települési és létforma – a magyar társadalmi, településszerkezeti- és gazdaságtörténeti örökség több évszázados múltra visszatekintő része. Sajátos társadalom-földrajzi, építészeti, nyelvi, néprajzi és tájképi sajátosságai révén a tanyás településrendszer a magyar nemzeti örökség, illetve az európai örökség részét képezi. (Nemzeti Vidékstratégia 2012-2020, „a magyar vidék alkotmánya”)