Játékajánló – Barátvadászat
Játékajánló – Barátvadászat
A „Barátvadászat” játék segíti az ismerkedést és a kezdeményezőkészség, valamint a vállalkozói kompetencia is fejleszthető általa. 6 éves kortól ajánlott. A játékhoz legalább 10 gyermek és 1 játékvezető részvétele javasolt. A „Barátvadászat” nagyobb teret igényel, ezért a szabadban javasolt játszani, ugyanakkor egy nagyobb teremben is megvalósítható.
Teendők a játék kezdete előtt:
- Játékszabályok, feladatok ismertetése.
- Javasolt páros létszámú csoporttal játszani, fontos, hogy biztosan mindenkinek legyen párja.
Játék leírása:
- Ebben a játékban mókás körülmények között lehet barátokra szert tenni. A cél az, hogy ne csak az eddig kialakult barátságok szilárduljanak meg, hanem a gyerekek másokkal is létesítsenek kapcsolatot, azokkal is barátkozzanak, akikkel még kevésbé ismerik egymást.
- A játékvezető felvezeti a feladatot pár kérdéssel: „Sok barátotok van?” „Hogy hívják őket?”
- A játékvezető különféle meghatározásokat mond, miközben a gyerekek a szabadban vagy a teremben járnak-kelnek.
- A játékvezető mindig így kezdi a meghatározásokat: „Mindenki keressen magának…..”
- A gyerekeknek pedig minél hamarabb párt kell találniuk, akivel végre tudják hajtani a játékvezető által megadott mozdulatot, köszönési formát. Minden meghatározás után új „barátot” kell keresni, nem lehet ugyanazzal „lepacsizni”.
- A feladatok az alábbiak, de saját ötletet is szabadon lehet választani:
- Lentről pacsizós barát: csípő magasságban lentről kell pacsizniuk a pároknak.
- Fentről pacsizós barát: magasra ugorva a levegőben kell összepacsizni.
- Kis barát: guggolva egymás hátának támaszkodva bele kell karolni a másikba.
- Bokabarát: a pároknak egymáshoz kell érinteni a jobb bokájukat.
- Amikor a gyerekeknek már legalább 5 különféle barátja van, a játékvezető elkezdi váltogatni a meghatározásokat, így a gyerekeknek emlékezetből, minél gyorsabban meg kell találniuk az lentről pacsizós, fentről pacsizó stb. barátokat, és újra üdvözölni kell őket abban a formában, ahogy megismerkedtek. Tetszés szerint váltogathatjuk, hogy felpörgessük a játékot.
- A játékot lezárhatjuk úgy, hogy egy utolsó barátot mondunk:
- Vadászbarát: a pár egyik tagja kinyújtja a kezét, másik pedig letérdelve megfogja és célzásra emeli, mintha lőne vele.
A játékvezetés során érdemes figyelni:
- A játék elején érdemes elmondani, hogy az a cél, hogy minél hamarabb találjanak barátot a gyerekek, illetve próbáljanak olyan társakat találni, akiket kevésbé ismernek.
Feldolgozást segítő kérdések:
- Hogy érezted magad játék közben?
- Sok barátot sikerült szerezned?
- Melyik volt a kedvenc feladatod?
- Neked milyen ötleteid lennének a barátkozásra?
Forrás: http://jatek.gyujtemeny.net/jatekszabaly/oldal/72.php