Javasolt mozgásprogramok 11-13 éves korosztály számára

Javasolt mozgásprogramok szülők számára gyermekeik mozgásfejlesztésre kül- és beltérre egyaránt. 11-13 éves korosztály számára.


A gyermekeknél ekkorra már meghatározó tényezőként jelennek meg a serdülőkori változások. A lányoknál és a fiúknál a testalkati és a testösszetételi változások is tapasztalhatók, amelyek a mozgástevékenységüket meghatározzák. Mozgásfejlődésüket tekintve a ritmusképesség (zenére végrehajtott gyakorlatok a szobában vagy az udvaron is), az egyensúlyozó képesség (vonalon, kötélen, farönkön vagy bármilyen kisebb, de biztonságos magasított eszközön) történő járás végrehajtása, akár fordulatokkal is. Továbbá a gördülő sportágak folyamatos használata is előnyös.

A térbeli mozgások, a mozgásösszekapcsolás és átállítódás a jellemző még erre a korosztályra. Ezt a képességet a koordinációs létre, az alacsony bóják segítségével végzett futó, szökdelő, ugró, stb. gyakorlatokkal lehet fejleszteni. Az alapvető 4 és 8 ütemű gimnasztikai gyakorlatok végrehajtási is segíti e képesség fejlődését. A kondicionális képességek fejlődését továbbra is a saját testsúlyos, jól kivitelezett gyakorlatok végrehajtása jellemezze.

A reagáló képesség fejlesztése területén a különböző szituációkra történő adekvát válasz megjelenése a fontos. Nagyon jó otthon a lakásban végezhető gyakorlat, ha például egy összetekert zoknit dobálunk a gyerkőc irányába, mindig változó irányba, erősséggel, helyre, és azt el kell kapnia. Vagy különböző színű zoknikat használunk kisebb vagy nagyobb területen (asztalon vagy talajon), és a szín kimondásával kell a különböző feladatokat megoldani. Először elég, ha csak a megfelelő színű zoknitekercset megfogja vagy odalép hozzá. Később már a megfogás után színcseréket hajthatnak végre úgy, hogy előre kimondjuk a színek sorrendjét.

A szabadban végzett tevékenységek közül a legjobb a labdajátékok alkalmazása. Továbbra is használni kell a természetes gyakorlatokat, mint például a kúszások, a mászások, függések, vándorfüggések, ugrások, küzdőgyakorlatok, húzások, tolások.

A gyerekek játsszanak fogójátékokat (például az egyszerű fogó, párosfogó stb.). A labdajátékok technikája már speciálisabban megjelenik ebben a korosztályban. A labdás ügyességfejlesztő játékok elengedhetetlenek a fejlesztés területén (a célba dobások, kiütő játékok, labdaátadások). Alkalmazzák a képességek fejlődése érdekében az ütős sportokat (tollaslabda, tenisz), és a gördülő sportokat (görkorcsolya, gördeszka). Ezekkel biztosíthatják az alapvető kondicionális és koordinációs képességek fejlődését.

A számítógépek, okostelefonok segítségével a videómegosztókon számtalan edzésmódszer és annak gyakorlatai megtekinthetők. A testnevelés tantárgyból is rengeteg videó került fel a megosztókra, ezért azok is követhetők. A gyakorlatok legyenek egyszerű mozgásformákból állók (körzések, guggolások, ugrások, szökdelések, fordulatok stb.), de terhelését tekintve hosszabb lehet a terjedelme.

Néhány javaslat és tudástár:

https://www.youtube.com/watch?v=u7bZtffveIY&list=PLSnySM3JvTTw7n84ZVFDSIVw5BUU3n0I6&index=22

https://www.youtube.com/watch?v=5GVyy59A90o&list=PLSnySM3JvTTw7n84ZVFDSIVw5BUU3n0I6&index=26

https://www.youtube.com/watch?v=Zm9qhyh4TJk

https://wordwall.net/hu/resource/1284857/testnevel%c3%a9s/labd%c3%a1s-j%c3%a1t%c3%a9kok

https://wordwall.net/hu/resource/951336/testnevel%c3%a9s/nagymozg%c3%a1sok-ut%c3%a1nz%c3%a1sa

https://www.youtube.com/watch?v=hsfheb5UwdE

Szerző: Dorka Péter testnevelés szakos középiskolai tanár